Ugrás a tartalomra
Szeretem, ahogy a bor örökké változik, hogy ha ma kibontok egy palack bort, egészen más íze lesz, mintha bármely más napon nyitottam volna ki. Mert egy palack bor valójában mindig eleven, mi több, folyamatosan változik, és így egyre összetettebb lesz. Míg el nem ér a csúcsra.
Kapcsolódó idézetek
-
A bor az összes illatával, aromájával, a könnyedségével, a testességével lényegében olyan, mint az ember, ezért is olyan nemes dolog. Nem a külsejét nézve, hanem az ízét megérezve ismered meg. Akkor ismered meg, ha magad mellett tartod, ha figyeled, ahogy változik, mert a hirtelen változás csalódást is okozhat, és inkább ott hagynád a palackban. Ezért aztán ki kell várni a megfelelő időt, nem könnyû, de érezni kell, hogy mikor jön el, majd pedig határozottan, ellentmondást nem tûrően kiszakítani az addigi közegéből. Ha pedig ez sikerül, akkor ahogy az embereknél, hagyjuk, hogy kiadja a lelkét. Aztán nézzük meg jó alaposan, mint amikor egy régi baráttól búcsúzunk, aztán boldogan köszönjünk el tőle.
-
Az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor. Néhányan megelégednek azzal, hogy elolvassák a palackon lévő címkét. Mások meg is kóstolják, hogy mi van az üvegben.
Anthony de Mello
-
A vörösbor fáj, de azt mondja: "Jó lenne élni!" Ha többet iszol, így szól: "Élni kell!" Ha igen sokat iszol, ezt kiáltja: "Élni fogsz!" És ez akkor is szép, ha nem igaz.
Rejtő Jenő
-
Kedved a jó bor
Jobban éleszti,
Búdat a jó bor
Messze széleszti,
S elmúlat véled.
Kölcsey Ferenc
-
A bort nem lehet eltenni, megőrizni, mert megtörik, ecet lesz belőle, fanyar, mint a régi szerelem, ha elmúlt, de erőltetni akarjuk.
Erich Maria Remarque
-
Az új barátság olyan, mint az új bor. (...) Minél tovább érleli az idő, annál több örömünk telik benne.
-
Bor a szerelem tengere,
Pokolban feneklik medre,
Vad hulláma eget nyal.
Bor a szellem piros árja,
Bor az örök élet lángja,
A ki issza, meg nem hal.
Zajzoni Rab István
-
Ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fûz.
-
Olyan vagyok, mint a bor. Minél öregebb, annál jobb.
Zlatan Ibrahimovic
-
- Minden borból inni kell: van, amelyikből csak egy kortyot, és van, amelyikből egy egész üveggel.
- És ezt hogy döntsem el?
- Az íze alapján. Csak az ismeri a jó bort, aki a keserût is kóstolta.
Paulo Coelho