Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Szerintem jót tesz és fölszabadít, ha vállaljuk a véleményünket, jót tesz és fölszabadít, ha lehetővé tesszük, hogy az álláspontunkat meg lehessen ismerni, meg lehessen kérdőjelezni, hogy az egy vita tárgya lehessen.

🔮 Jövőkép 👰 Menyasszony
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A "nyitott" szó jelentéséhez nálam egy nyitott ajtó képzete társul. Olyan, amit könnyen, minden nehézség nélkül lehet nyitni. A "szabad" ugyanezt jelenti. Ha valaki nyitott és szabad, akkor egyre több új gondolatot képes magába fogadni, és ez egyre több energia kifejtésére készteti. Ez mind mások felé árad, s ily módon segít rajtuk. Ez igen hasznos és szükséges, különösen manapság. Tendzin Gjaco
  2. Érdemes dönteni, még akkor is, ha nincs hozzá feltétlen kedvünk. Amikor kimondjuk, hogy szerintünk mi is legyen, választásunk felemelő érzést hoz jutalmul, feltéve, ha bele is állunk a döntésbe, magyarán: elköteleződünk annak tartalmi vonatkozásai mellett. No, nem azért, mert biztosak vagyunk benne, hogy a legjobb döntést hoztuk, és azért sem, mert biztosan jól járunk majd, egyáltalán nem; sokkal inkább azért, mert önmagunk maradunk.
  3. A legjobb, amit szabadságunkból hasznosíthatunk, ha megtanulunk lényeges dolgokban jó döntéseket hozni, és megszabadítjuk magunkat attól a tehertől, hogy túl sokat foglalkozunk lényegtelen és jelentéktelen dolgokkal. Barry Schwartz
  4. Te szabad és méltóságos embernek születtél. Jogodban áll mindenkor elmondani a véleményedet. Amit én mondok, azt helyesnek és jónak tartom. De ez nem jelenti azt, hogy ezzel szemben ne lehetne más véleményed. Állj föl és mondd el! Vitatkozz velem és én szívesen igazat adok neked, ha meggyőzöl valamiről. Ne félj attól, hogy megharagszom rád, mert másképp gondolkodsz! Sánta Ferenc
  5. Felszabadító érzés valakivel megbeszélni a problémákat, elmesélni az örömeinket, a bánatunkat. Milyen könnyû lesz egy ilyen beszélgetés után az ember lelke, mennyi energiát és inspirációt ad! R. Kelényi Angelika
  6. A választást azért tartják alapvetően jónak, mert lehetővé teszi a szabad akarat gyakorlását. A túl sok választási lehetőségnek azonban, különösen, ha a köztük lévő különbségeket nem tisztázták, nem sok haszna van. Alan Siegel
  7. Jót tesz az embernek, ha nem csak úgy egyszerûen szabad, hanem naponta szembesül is ezzel. Ha nem áll módjában elfelejteni, hogy a szabadság nem evidencia. Bartis Attila
  8. Szívesen hallgatom meg a baráti tanácsokat. Szeretek kérdezgetni, érdekel, hogyan fogadják a véleményemet (...). Szívesen cserélek eszmét valakivel, akit jobban elfogadok, mint önmagamat. Shirley Maclaine
  9. Egy dolog lehet rossz is és jó is, attól függ, hogy honnan nézed, és ha már lehet, akkor nézzük onnan, ahonnan jó, és ahonnan előre visz.
  10. Mindig hasznos, ha az ember végiggondol különböző verziókat, mert ez segít több oldalról szemrevételezni egy történést, helyzetet. Így tudja az ember kialakítani, pontosítani a saját véleményét, reálisabban látni a szituációt, amelybe került.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat