Szüleinket számtalan dologért hibáztatjuk: nem megfelelő önbecsülésünkért, szerelmi problémáinkért, vagy akár azért is, hogy szeretjük a hagymát. Mígnem egy idő után rádöbbenünk, hogy ők is emberek, és ez a tény minden siránkozásunk ellenére sem fog megváltozni. Végül is, ők megtették, amit megtehettek.

Kapcsolódó idézetek

1. Mi, szülők, sokat hibázunk, miközben neveljük a gyerekünket, de csak azért, mert mindent megteszünk, hogy boldoggá tegyük őket. Megpróbáljuk magunk mellett tartani őket, habár tudjuk, hogy képtelenség.
2. Mindannyian tettünk olyasvalamit az életben, amit szégyellünk. Van, amelyikünk a rossz férfiba szeretett bele, van, aki elengedte az igazi nőt, vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre, és akik cserben hagyták a gyermeküket. Igen, mindannyian követünk el hibákat, amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket. De van megváltás, és minden jóvá tehető, ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.
3. Amikor az ember még gyerek, azt hiszi, a szülei tökéletesek, és vakon imádja őket. Később azt hiszi, hogy gyûlöli őket, mert nem olyan tökéletesek, mint hitte, mert csalódnia kellett bennük. De még később az ember megtanulja elfogadni a hibáikat, mert ő maga sem hibátlan. Talán ez jelenti azt, hogy felnövünk. Guillaume Musso
4. Az ember családja sok mindent meghatároz, de az életünkért végső soron csakis mi magunk vagyunk felelősek. Egy bizonyos életkor után, amikor már egyedül döntünk a sorsunkról, nem lehet arra hivatkozni, hogy milyenek voltak a szüleink, vagy voltak-e egyáltalán. A saját életünket mi irányítjuk, az elhibázott döntéseinkért csakis mi felelünk.
5. Sokat tanulunk a szüleinktől (...). Nem csak azt tanuljuk meg tőlük, hogyan kell viselkedni, hogyan viszonyuljunk a dolgokhoz, hanem azt is, hogyan tanuljunk az ő hibáikból. Bordán Lili
6. Szüleink is emberek, és a nevelés rögös útján nagy valószínûséggel volt egy-két olyan lépésük, amely nehézségeket vagy idegeskedést okozott számunkra. Ez van akkor, ha valakinek minden előzetes képzés nélkül kell végeznie egy munkát tizennyolc éven át. Egy-egy dolog elromlik.
7. A legtöbben másokat hibáztatunk azokért a dolgokért, amik nem mûködnek az életünkben. A házastársunk a hibás a boldogtalan családi otthon miatt, a főnökünk a hibás a munkahelyi stressz miatt, egy idegen a hibás, amiért forgalmi dugóba kerültünk, és persze a szüleink a hibásak, amiért megrekedtünk. Mindenhol a felelősöket keressük, ez azonban nem más, mint önmagunk mentegetése. Ha másokra kenjük a felelősséget az életünk miatt, biztosan boldogtalanok leszünk, hiszen így csak az áldozatot játsszuk. Robin Sharma
8. Valamennyien, ha megbetegszünk, és a betegség nem múlik el, dühösek leszünk. Önmagunkra, valaki másra, vagy az egész világra. Hibáztatjuk a sorsot, miért pont velünk történik ilyesmi. Különösen, miután úgy érezzük mindent megtettünk azért, hogy ne így legyen. De valóban mindent megtettünk? Ez nagyon fontos kérdés.
9. Tenni valamit, bármit, azt nehéz. Sokkal könnyebb hibáztatni a szülőket, a kormányt, a tanárt. De ha még sikerül is bûnbaknak kikiáltani valakit, attól a problémák nem fognak megoldódni.
10. Ahhoz, hogy jól legyünk felnőttként, fontos elfogadnunk, hogy elsősorban a saját felelősségünket nézzük. Akkor rájöhetünk arra, az érzéseink korábban is jelezték már nekünk, hogy nem mondunk igazat önmagunknak, és főként megtalálhatjuk azokat a pontokat, amikor racionálisan meggyőztük magunkat az ellenkezőjéről. Ha megértjük, hogy ezért mi vagyunk a felelősek, nem a világ, nem a szomszéd, nem az anyánk, nem az apánk, hanem mi, abban a pillanatban megszületik a megoldás is. Csernus Imre