Talán a feledés egy tudatalatti önvédelmi taktika. Talán idővel, ha már nem látjuk őket olyan tisztán, akkor hiányuk is elviselhetőbbé válik.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
2. Miért vesznek el az emberek olyan nőket, akik a zsarnokoskodó anyjukra hasonlítanak? Vagy az őket elhagyó apjukra? Azért, hogy lehetőségük nyíljon helyrehozni a dolgokat. Felnőttként kijavítani mindazt, ami gyermekkorukban bántotta őket. Lehet, hogy ennek a felszínen semmi értelme, de a tudatalatti a saját ritmusára menetel.
3. A feledékenység az agy önvédelme.
4. Néha annyit foglalkozunk az elfeledett kapcsolatokkal, hogy megfeledkezünk azokról, akik mellettünk vannak.
5. A testünk képes elfeledtetni velünk a hatalmas kínokkal járó dolgokat. Ez a védekezési mechanizmusa, és a legtöbbször jól mûködik.
6. Ha megváltoznak az emlékeink, mi is velük változunk. Tulajdonképpen ezért a reményért érdemes hazudni magunknak. (...) S mikor már azt hisszük, megmenekültünk, még mindig velünk fut a tudattalanunk, az a lelki részünk, ami mindent megőriz, amitől szabadulni szeretnénk. Popper Péter
7. Nem tudom, két öntudatlanság között miért oly fontos nékünk az emlékezés. Lehet, hogy meztelen megszokás az egész. Szilágyi Domokos
8. Amit meg kell bocsátanunk másoknak, az talán önmagunk egy része, amelyet elrejtünk a tudatunk elől.
9. Emlék. Van, amit szándékosan tárolunk, mint például a vonásokat, a szeretett lény mosolyát, mélyreható pillantását, és ezeket a tudatosan tárolt dolgokat bármikor előhívhatjuk, ha szükségünk van rájuk. (...) Viszont a tudatalattink is emlékszik, talán még intenzívebben. Ezeket az emlékeket nem tudjuk az akaratunkkal előcsalogatni, váratlanul csapnak le ránk. Elég egy illat, egy szín, egyetlen szó, és a tudatalattink máris a felszínre hív elfeledettnek vélt jeleneteket, párbeszédeket, vagy akár egy ölelést. Ezek megrendítőbbek, mint bármely tudatosan tárolt pillanat.
10. A feledés egyfajta megsemmisítés.