Ha megváltoznak az emlékeink, mi is velük változunk. Tulajdonképpen ezért a reményért érdemes hazudni magunknak. (...) S mikor már azt hisszük, megmenekültünk, még mindig velünk fut a tudattalanunk, az a lelki részünk, ami mindent megőriz, amitől szabadulni szeretnénk.

Kapcsolódó idézetek

1. Ahhoz, hogy túléljük ezt a világot, azokkal maradunk, akiktől függünk. Rájuk bízzuk reményeinket, félelmeinket. De mi történik, ha oda a bizalom, hová menekülünk, ha mindaz, amiben hittünk, semmivé foszlik? Amikor minden veszni látszik, a jövő kiismerhetetlen és saját létünk veszélybe kerül, csak annyit tehetünk, hogy menekülünk.
2. Semmi nem fog változni, ha az ember megpróbál elbújni a problémái elől, vagy folyton másokat hibáztat. Elfuthatunk az érzéseink elől, elfojthatjuk őket nyugtatókkal, alkohollal, kábítószerrel vagy akármivel, de attól azok még ott maradnak. Sokkal jobb, ha az ember elindul az önismeret vagy a tanulás útján. Így nem csak azt tanulhatjuk meg, hogyan ne féljünk tőlük, hanem azt is, hogy miként állíthatjuk őket testi és lelki fejlődésünk szolgálatába.
3. Van, hogy a szemünk láttára tûnik el valaki. Van, hogy az embert megtalálja egy olyan valaki, aki már jó ideje nézi. Van, hogy elveszítjük magunkat, ha nem figyelünk eléggé oda. (...) Mindenki eltûnik néha. Van, aki saját akaratából, mások náluk nagyobb erők hatására. De ha megértjük, mire szomjazik a lelkünk, világossá válik, melyik utat válasszuk. Van, hogy látjuk a kiutat, mégis szembemegyünk az ösztöneinkkel, egyre mélyebben be a sötétbe, mert a félelem, a harag és a szomorúság nem hagyja, hogy visszatérjünk. Van, hogy inkább az eltûnést választjuk, és csak keresgélünk, mert ez az egyszerûbb. Van, hogy magunk találjuk meg a kiutat. De valaki mindig, mindig ránk talál. Cecelia Ahern
4. Tudatosítanunk kell magunkban a berögződött emlékeket, amelyek mentén berendezzük a napjainkat, és el kell döntenünk, hogy az ezen érzelmek szerint élt élet jót tesz-e nekünk. A legtöbben ugyanis régi, megszokott személyiségükkel próbálnak új személyes valóságot teremteni, de ez nem mûködik. Ha meg akarjuk változtatni az életünket, szó szerint valaki mássá kell válnunk. Joe Dispenza
5. A bûntudat nagyon érdekes dolog (...). Azt hiszem, ha egy ember lehánt magáról mindent, és megtisztálkodik kívül-belül, még mindig megmarad néhány kis bûne, ami azért bujkál benne, hogy nyugtalanítsa. Mindent könnyebben feladunk, mint ezt a gyötrő bûntudatot. John Steinbeck
6. A hazugság mindig visszaüt. Váratlanul és mindig akkor, amikor nem számítunk rá. A hazugság függetlenné válik tőlünk, önálló életet él, és úrrá lesz rajtunk. Testünkön, lelkünkön. Félünk és hazudunk. De hogy hazugságaink miatt mások elrohadnak, az már minket nem érdekel. Csak nekünk ne történjék bajunk. Csak mi éljünk nyugodtan. Berkesi András
7. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
8. A múlt meghatároz bennünket. Jó okunk lehet rá, hogy szökni akarjunk előle, vagy a benne lévő rossz elől. De csak úgy szökhetünk el, ha valami jobbat tudunk hozzá tenni. Wendell Berry
9. Mint ahogy testünket ruha fedi, úgy burkolja be lelkünket is a hazugság. Szavaink, cselekvéseink, egész mivoltunk hazug. Igazi lelkünket ezen a burkon keresztül csak néha-néha lehet megsejteni, mint a ruhán keresztül a test idomait. Arthur Schopenhauer
10. Megváltozunk. Erősek leszünk és elbúcsúzunk. Legyőzzük a bosszúvágyunkat, mert már nem csak rólunk van szó. Lemondunk az igaziért folytatott harcról és elfogadjuk a rossz választást. Elhatározzuk, hogy mostantól erősek leszünk, de nem minden hibánkat lehet csak úgy elfelejtenünk. Sejtjük, hogy valakinek fájdalmat okoztunk, pedig az csak jót akart nekünk. Mások viszont egyáltalán nem változnak, mindig mások maradnak, mint amilyennek gondoltuk őket.