Miért vesznek el az emberek olyan nőket, akik a zsarnokoskodó anyjukra hasonlítanak? Vagy az őket elhagyó apjukra? Azért, hogy lehetőségük nyíljon helyrehozni a dolgokat. Felnőttként kijavítani mindazt, ami gyermekkorukban bántotta őket. Lehet, hogy ennek a felszínen semmi értelme, de a tudatalatti a saját ritmusára menetel.

Kapcsolódó idézetek

1. Néha az emberek viselkedésükkel boldogtalanságba vagy veszélybe sodorják magukat. Konfliktust keltenek, amikor nincs rá szükség. Akkor is benne maradnak egy bántalmazó kapcsolatban, ha lenne lehetőségük kilépni belőle. Látszólag ok nélkül feladják a saját céljaikat. Az irracionálisnak tûnő viselkedés érthetővé válhat, ha kiderül, mi célt szolgál. Néha azért veszekszünk valakivel, mert a heves érzelmek miatt kevésbé érezzük magunkat magányosnak. Ha gyûlölnek minket, az is jobb, mintha nem vennének rólunk tudomást. Néha jobb együtt lenni bárkivel, mint egyedül lenni. Néha könnyebb feladni valamit, mint kudarcot vallani. Néha jobb a betegség miatt kudarcot vallani, mint egyszerûen csak kudarcot vallani. Tudatalattink énünk védelmében kialakított pótcselekvései értelmetlennek tûnnek, ha nem tudjuk, miért alakultak ki.
2. Talán a feledés egy tudatalatti önvédelmi taktika. Talán idővel, ha már nem látjuk őket olyan tisztán, akkor hiányuk is elviselhetőbbé válik. Michelle Richmond
3. Valójában két oka van, hogy az ember gyermeket hoz a világra és nevel: egyrészt mindez logikus következménye két ember tartós kapcsolatának; másrészt, mélyen belül, mindenkiben ott rejtőzik a vágy, hogy létrehozza saját "miniatûr" képmását. Mintha annyira különlegesek lennénk, hogy már szinte felfoghatatlan, hogy a világ hogy bírja ki, hogy csupán egyetlen legyen belőlünk. (...) A szülők többsége nem egyszerûen önmagát akarja viszontlátni a gyermekében, hanem önmaga sokkal jobb kiadását. Nicholas Sparks
4. Az a sok szarság, amit az emberek magukkal csinálnak... lehet, hogy mind ugyanazért van, tudod? Hogy legalább egy kicsit elnyomják vele a saját hangjukat. Hogy megöljék az emlékeket anélkül, hogy magukat is megölnék.
5. Azok a nők, akik eleget bontották le magukat majd épültek újra, esetleg felneveltek gyerekeket, és ebből jól jöttek ki, fantasztikusak, óriási dimenziók birtokosai. Ha a megfigyeléseiket tudják hasznosítani, akkor megtörténik a világ dinamikájának a globális megértése, annak jobbá tétele, gyógyítása. A női bölcsességé a jövő, a dolgok harmonizálásáé, okos együttérzésé. A világ egy elhanyagolt gyerek, egy normális anyára van szüksége, nem pedig egy feministára, bozótvágóval a kezében.
6. Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat is okoznak vele. Az anyák eltûnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ. Libba Bray
7. Először az ember megérti, hogy szenvedései jórészét maga okozza szükségtelenül. Másodszor ennek az okait keresi saját életében. Keresni annyi, mint bízni önmagunkban, hogy képesek vagyunk véget vetni a szenvedésnek. Végül felébred a vágy, hogy utat találjunk a békéhez, mert minden, ami él, boldogságra vágyik. Mind szeretné megnyerni saját legtisztább lényét. Tendzin Gjaco
8. Az emberek megértésre vágynak leginkább. Hogy valaki értse őket, hogy ők maguk is érthessék magukat a rendszerben. Ez a megértés magyarázza aztán a teljes identitást, a létezés alapját. Megnyugvást hoz, elfogadást intellektuálisan, átölelést érzelmi szinten. A belső lény felébred a hosszú álomból, kijön a fényre, és hunyorogva, de lépkedni kezd a saját lábán. Tisza Kata
9. Gyerekekkel magukra hagyott nők. Tele van velük a világirodalom. Erre nincs magyarázat, elfogadható érv, egyértelmû az ítélet. Mert képtelenség ilyesminek kitenni egy nőt, mert kegyetlenség elhagyni a gyerekeidet, és mert egoizmus érezni a házasság után... Mert élettelen életbe zuhan a nő, magával rántja a gyerekeket, a fájdalomtól megbomlik a tudata, a kíntól elhagyja a méltósága, lelkét az ereje, testét a lelke. Csak a végtelenbe zuhanás van, s kemény a föld. Tisza Kata
10. Van, hogy a szemünk láttára tûnik el valaki. Van, hogy az embert megtalálja egy olyan valaki, aki már jó ideje nézi. Van, hogy elveszítjük magunkat, ha nem figyelünk eléggé oda. (...) Mindenki eltûnik néha. Van, aki saját akaratából, mások náluk nagyobb erők hatására. De ha megértjük, mire szomjazik a lelkünk, világossá válik, melyik utat válasszuk. Van, hogy látjuk a kiutat, mégis szembemegyünk az ösztöneinkkel, egyre mélyebben be a sötétbe, mert a félelem, a harag és a szomorúság nem hagyja, hogy visszatérjünk. Van, hogy inkább az eltûnést választjuk, és csak keresgélünk, mert ez az egyszerûbb. Van, hogy magunk találjuk meg a kiutat. De valaki mindig, mindig ránk talál. Cecelia Ahern