Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe.

Kapcsolódó idézetek

1. Amit az élet tőled megtagadt, Megadta a sír, bárha oly sötét; Itt elvesztetted szívnyugalmadat, S a túlvilágon újra felleléd! S azért nyugodj hát békén, csendesen, Mi majd virággal fedjük sírodat, Emléked nálunk örökös leszen: Költészeted szent ereklyénk maradt!
2. Könnyeket küldesz majd értem a kék égre, s én magányos, mennyei imákkal koldulok örök bebocsáttatásodért. Addig bekötözött szemmel élünk, hogy csak egymást lássuk, azt az utolsó földi búcsút, ameddig a soha eltart. Tedd a szíved a szívemre, érintsd a könnyed a könnyemhez, most még itt vagyunk.
3. Soha többé ne lássam a napot És ne lássam többé a mosolyod Legyünk halottak Az élettől távol Csak csukd le a szemem Fogj erősen És temess el mélyen a szívedben.
4. A hosszú ölelésben elvesznek a percek, Lehunyom a szemem, ezzel leplezem a terhet... Elbújok válladon, elrejtem könnyem, Oly nehéz a búcsú, hát ne engedj el könnyen. Egy ölelést, egy csókot azért elviszek az útra, Ezzel szûkösen kibírom, amíg viszontlátlak újra. Children of Distance
5. Számomra a halál az halál - végleges és visszafordíthatatlan, ami után nem következik semmi. És ezen se drága virágtartók, se gondozott sírhantok nem tudnak változtatni. Harlan Coben
6. Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, Messzebb járnak szemeink; Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét, S későn hullnak könnyeink. Berzsenyi Dániel
7. Minden jó véget ér egyszer. Szeretteink meghalnak. Az idő láthatatlan, de kérlelhetetlen, és csendesen uralkodik az életünkön.
8. S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem. Juhász Ferenc
9. Utolsó vasárnap kedvesem gyere el, pap is lesz, koporsó, ravatal, gyászlepel. Akkor is virág vár, virág és - koporsó. Virágos fák alatt utam az utolsó. Nyitva lesz szemem, hogy még egyszer lássalak. Ne félj a szememtől, holtan is áldalak...
10. A szív lassú halállal hal meg. Egyenként hullajtja el a reményeit, miként a fa a leveleit. Mígnem egy szép napon elfogynak. Nincs remény, nem marad semmi.