S majd elmegyek hozzád Mama, vak szemeid megcsókolom. A szem-léket, az eltemettem-testrész üres fészkét, a szemlencse üres üstjét, az üvegtest-sírgödröt, a szivárványhártya-temetőt. Halálod elviszem. Most magam vagyok. Most temetés után. Most első halálod után. Az első temetés után. Halál-csöndágon leng szivem.

Kapcsolódó idézetek

1. Szívem zárkájában megvetem halottas ágyad, lemosdatom rólad arcod. Szemfedőként rád terítem a megszakíthatatlan messzeséget. aztán kicsit még úgy létezem, ahogy jó nekem. Megértem, minden tûz addig ég, amíg van, ami táplálja. Pethes Mária
2. A hosszú ölelésben elvesznek a percek, Lehunyom a szemem, ezzel leplezem a terhet... Elbújok válladon, elrejtem könnyem, Oly nehéz a búcsú, hát ne engedj el könnyen. Egy ölelést, egy csókot azért elviszek az útra, Ezzel szûkösen kibírom, amíg viszontlátlak újra. Children of Distance
3. Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. Petőfi Sándor
4. Nem mozdulok, csodálkozom. Furcsa, szelíd közelsége átitat. Nem szól, nem tesz semmit. Szeret. Nézem a szemét a félhomályban. Nézem a szemét, míg simogatom, nézem, amikor a száját csókolom. Látom, hogy éber, már-már riadt figyelme lassan eltompul, feloldódik a hihetetlen kékségben. Tekintete végre elhomályosul, szemhéja lezáródik. A nő valahára elveszti a fejét, megszabadul önmagától, de nem tőlem. Vavyan Fable
5. Engem átvert már minden, mint a kishalat a horog De én anyám sírja felett is csak mosolyogni fogok A halálos ágy mellett, menny felé tartó úton Hogy "szeretlek", ezt halkan azért a fülébe súgom.
6. Kell, hogy a halálnak fátyola a sírnak szemérme legyen. Itt nincs fátyol, nincs szemérem. Ez cinikus, nyílt rohadás. Vakmerőség a haláltól, hogy ilyen nyíltan mutatja mûvét. Megsérti a derült természetet, ha mûhelyén, a síron kívül dolgozik. E lényt kifosztották. Kifosztani egy kifosztottat: könyörtelen befejezés. Nem volt már a csontjában velő, bél nem volt hasában, hangja nem volt torkában. A holttest zseb, melyet a halál kifordít és kiürít. Ha valaha volt egyénisége, most hol van? Talán még ott van, de ezt elgondolni is rettenetes. Valami imbolygó, valami megláncolt körül, lehet-e ennél gyászosabbat elképzelni a sötétben? Victor Hugo
7. A fájdalom s öröm betölti szívemet, amíg kezemben érzem átfagyott kezed; némán szemedbe nézek, látod, könnyezem, szeretlek, ennyit mond a perc, a csönd, a szemem.
8. Még egyszer fogom más csókjainál Szemeimet lezárni: Majd ha ő is így csókol valakit, Csukott szemekkel, Mert engem nem bírt már tovább várni. Ady Endre
9. Mikor a langy szellőcske vágyat Csókol szivünkbe szeliden; Mikor a boldog ibolyácskán Az első pillangó pihen; Mikor a felhőhez szokott szem Először lát derûs eget: Szerelmi hûséget fogadni Akkor szeretnék én neked! Reviczky Gyula
10. A fájdalom szakítja ki belőlem a felismerést, s a tenger felett repülő sirályok megtört sikolya visszhangozza: halott. Titkos rejtekhelyemmé válik ez a szó. A jövőben együtt kelünk, együtt fekszünk. Magamra öltöm minden reggel, mint egy ruhát. Mindig ott lesz, ahol én. Mindenhova elkísér. Mindenhova. Ott lesz a takaró gyûrődésében, a széltől meglibbentett függöny suhogásában, mindenben, ami úgy piheg, mint a lélegző test, mindenben, ami dobog, mint a szív. Félelem fog el; sose szabadulok ettől a szótól. Edmonde Charles-Roux