Ugrás a tartalomra
Társadalmunkat méltán nevezik eldobható társadalomnak. Élelmiszereinket tetszetős csomagolásban vásároljuk meg, amit aztán azonnal a szemétbe dobunk. Az autókat és a háztartási eszközöket is úgy tervezik, hogy hamar elavuljanak. A bútorokat nem azért adjuk jótékonysági intézményeknek, mert már használhatatlanok, hanem azért, mert kimentek a divatból. Még a nem kívánt terhességek is "eldobhatók". Üzleti kapcsolatainkat is csak addig tartjuk fenn, amíg hasznosak számunkra. Nem meglepő tehát, hogy társadalmunk elfogadta az "eldobható házasság" eszméjét is. Ha már nem vagyunk boldogok egymással, vagy kapcsolatunk nehéz időszakon megy keresztül, hagyjuk ott az egészet, és nyissunk egy új fejezetet az életünkben.
Kapcsolódó idézetek
-
A házasságnál jobb intézmény egyelőre még nincs (...), holott a vele járó sok nyomorúság égőn kívánja gyors átszervezését, még inkább a teljes újraköltését. Valami újszerûbb, mindenesetre boldogítóbb megoldást kellene végre kitalálni. (...) "Megbízhatom egy emberben annyira, hogy odaadjam neki az életemet?" Való igaz, (...) józan gondolkodású ember a nehezen megszerzett kocsiját sem adja oda egy másiknak, de az életét, amiért mérhetetlenül többet áldozott, azt kínálja, árulja (...)? Jó házasság, vagyis olyan, amelyikben mindkét ember megtalálja számítását, alig akad, mindenesetre olyan elenyésző számban létezik csak, hogy nem mentheti meg az elavult intézményt.
-
Vajon igaz-e az, amit gyakran állítanak, hogy a szerelmi kapcsolatok rövidülésének oka a fogyasztói társadalom, ahol a szerelem a gyors izgalmak piaca, ahol holmikat vásárolunk, majd kidobjuk őket? Vagy talán éppen fordítva van: mivel a szerelem nem garantál állandóságot, a fogyasztás megbízhatósága felé fordulok.
Richard David Precht
-
Csak az elmúlt néhány évtizedben kezdtük megérteni, hogy mindannyian egy olyan emberi társadalomba születtünk, amely természeténél fogva mindig is fenntarthatatlan volt. Most azonban, hogy már tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, választanunk kell. Folytathatjuk eddigi gondtalan életünket, nevelgethetjük gyermekeinket és élhetünk az általunk felépített modern társadalom kínálta célok eléréséért, fittyet hányva annak, hogy a katasztrófa már a küszöbünkön áll. De változtathatunk is a helyzeten. Ez a választás korántsem egyszerû. Végül is emberi dolog ragaszkodni ahhoz, amit ismerünk, és félni attól vagy figyelmen kívül hagyni azt, amit nem.
David Attenborough
-
A bútorok, az autók, a ruhák nem egy emberéletre készülnek, a házakat nem nemzedékek otthonául szánják. Legyen tetszetős, divatos, elérhető és könnyen cserélhető. És a szerelmi társ? A férj vagy a feleség?
Popper Péter
-
Gyakran elsiklunk a tény felett, hogy intellektuális, társas vagy lelki szempontból fényévnyi távolság választ el minket egymástól. Ellentétesek a céljaink és az értékrendünk, de nincs mit tenni, szerelmesek vagyunk. A szerelemnek ebből a felfogásából fakad az a tragikus jelenség, hogy a párok alig egyévi házasság után a házassági tanácsadó karosszékében ülve kijelentik, hogy már nem szeretik egymást, és készen állnak a válásra, hiszen nincs az az épeszû ember, aki azt várná tőlük, hogy együtt maradjanak, ha elmúlt a nagy érzés.
Gary Chapman
-
Már az is elég baj, ha új számítógépet vagy televíziót kell vásárolni, miközben az ember kénytelen az eladóban és a saját megérzéseiben bízni - de az efféle holmi legalább eldobható, amennyiben a vétel balul üt ki. Az életre szóló párválasztás végtelenül bonyolultabb, és rengeteg találgatást foglal magában. Némi külső erő: vágy szükséges ahhoz, hogy döntésre segítse az egyént.
-
A haladás jövője puszta absztrakció, kulturális konstrukció. Azt hiszem, hogy azért kell évente eldobnom még jól használható tárgyaimat, mert a következő évi hasonló tárgy jobb, szebb, hasznosabb, tökéletesebb, pedig többnyire azért, hogy fenntartsam a folyamatos ipari termelést, mert a társadalom erre képtelen más szabályozóeszközöket kimunkálni, és ha beszûkül a termelés, összeomlik a társadalom, mint ezt mostanában is láthatjuk.
Csányi Vilmos
-
Az ember hajlamos elhitetni magával, hogy éli az életét, hogy létének értelme van. E gondolattal nem is igen lehet vitába szállni, bár azt azért meg kell jegyeznem, hogy semmiféle valós alapja nincsen, puszta illúzió, ingovány. Amint az ember valamivel távolabbról szemléli a kérdést, univerzálisabban, úgymond, arra a következtetésre jut, hogy csupán kis részecskék vagyunk, női és férfi részecskék, melyek keringenek a társadalomban, aztán néha teljesen véletlenül összeütköznek, összeolvadnak, és ezt házasságnak nevezik, miközben a háttérben ugyanúgy megmarad az összes további variáció lehetősége.
Bernlef
-
Ez tart minket életben: hogy például szükségünk van a kádba egy csúszásgátló gumiszőnyegre. Vagy egy kuszkuszfőző edényre. Vagy új konyharuhákra. Úgyhogy nem vásárolunk meg mindent egyszerre. Eltervezzük, hogy mikor melyik boltba megyünk majd. Nézelődünk, tanakodunk. (...) Lassan, fokozatosan töltjük meg a szekrényeket és a fiókokat. Szinte egy életbe telik, hogy egy egész házat megtöltsünk a holminkkal. És ha megtelt, eltörünk valamit, hogy újat vehessünk helyette, hogy másnap is legyen dolgunk. Néha még a párunkat is elhagyjuk, hogy egy másik történetet, egy másik házat, egy másik jövőt képzelhessünk magunknak. Egy másik életet, amivel majd megint dolgunk lesz.
Grégoire Delacourt
-
A neveltetésünkből eredően a kultúránkat minden irányból átható bûntudat miatt azt gondoljuk, hogy a válás egyenlő a bukással. Mintha valami szégyenteljes dolog lenne azt mondani valakinek, hogy köszönöm szépen, többé nem kérek ebből a kapcsolatból. Azt gondoljuk, aki elvált, az kudarcot vallott. Rajtam kitör a frász ettől a hozzáállástól.