Ugrás a tartalomra
Tegyük fel, hogy igazuk van a képregényeknek és létezik egy olyan gép, amellyel vissza lehet repíteni valakit az időben! Tegyük fel, hogy segítségével visszarepülhetnék fiatalkoromba és találkozhatnék akkori önmagammal! Nem merném azt mondani a fiatalembernek, hogy én vagyok a későbbi és leépülőben lévő, mégis valamivel bölcsebb "énje". Minden bizonnyal pimaszul nézne rám és talán meg is jegyezné, hogy hasonlítok az apjára, ami a megboldogultat elégedettséggel töltené el. Vajon kijönnénk-e egymással, én meg az a fiatal fickó? Mit gondolna arról az idősebb emberről? Nagy valószínûséggel megtalálnánk a közös hangot. De ott állnék szemtől szemben egy másik emberrel, egy névrokonnal. Én nem létezem. Különböző "ének" léteznek, illetve léteztek.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha azt hisszük, hogy a gép lealacsonyítja az embert, azért hisszük, mert talán nincs elég távlatunk az olyan gyors átalakulások megítéléséhez, amilyeneken átmentünk. Mi a gép kétszáz éves története az ember kétezer éves történelméhez képest! Voltaképpen még be sem rendezkedtünk ebben a villamosított tájban, ebben az új házban, mely még föl sem épült egészen. Rohanvást változott meg körülöttünk minden: az emberi kapcsolatok, munkalehetőségek, a szokások. Sőt: lélektanunk is alapjában megrázkódott. A távozás, távollét, távolság, visszatérés fogalma, ha a szavak nem is változtak, nem födi többé a régi tartalmat. Hogy a mai világot megragadjuk, a tegnapi világ számára készült nyelvet használjuk. S úgy tûnik: a múlt élete jobban megfelel természetünknek, csak azért, mert jobban megfelel nyelvünknek.
Antoine de Saint-Exupéry
-
Hallottam öreg embereket, amint azt mondták, hogy belül húszévesnek érzik magukat, vagy hogy a hajdani féktelen és zabolátlan fiú még mindig bennük él, és csak a megvénült csontok, a beszûkült lehetőségek korlátozzák. De ha osztoztál már gyermeki éned koponyáján, tudod, hogy ez nem igaz - romantikus ábránd, önbecsapás.
Mark Lawrence
-
Ugyan mennyi minden férhet bele egy átlagos szeptemberi napba? Megtölthető az idő, akár egy zsák? És vajon lineárisan halad, vagy körbe-körbe, hogy az ember bárhonnan is indul, mindig ugyanoda jut vissza? Azért ez utóbbi nem valószínû. A fiatalság elmúlt, és nem tér vissza soha.
Per Petterson
-
Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom.
-
Az emberek általában hozzá vannak kötve a múltjukhoz, és foglyai maradnak a fiatalosság illúziójának. Öregnek lenni rendkívül népszerûtlen dolog. Úgy tûnik, nem veszik figyelembe, hogy ha valaki nem tud megöregedni, az éppoly ostobaság, mintha nem tudná kinőni a gyerekcipőit. Egy harmincéves ember, aki még infantilis, természetesen sajnálatra méltó, de egy fiatalos hetvenévesre azt mondják, hát nem elbûvölő? Pedig mindkettő perverz, ízléstelen dolog, pszichológiai természetellenesség. Az a fiatal, aki nem küzd és nem győz, elmulasztja fiatalsága javát, az öreg pedig, aki nem tud figyelni a hegycsúcsokról a völgyekbe csordogáló patakok titkára, esztelen, valóságos szellemi múmia, nem egyéb, mint megdermedt múlt. Kívül marad a saját életén, géphez hasonlóan ismétli önmagát, amíg egészen elcsépeltté válik. Micsoda kultúra az, amely ilyen árnyalatokra tart igényt!
Carl Gustav Jung
-
Az emlékeink nem csupán élmények, amelyekre visszagondolunk, hanem lényünk időbeni és térbeni elmozdulásai. Olyan események, amelyeket fiatalabb énünk látott vagy átélt, és idősebb énünk később felidéz, sokszor azon tûnődve, vajon azonosak vagyunk-e egykori önmagunkkal. Az emlékekben olyan emberek jelennek meg, akiket valamikor régen ismertünk. És zavarba ejtő módon mi magunk is közéjük tartozunk.
Robert Goddard
-
Minél inkább visszamegyünk időben a történelemben, az annál inkább fikció. Rengeteg verzióval és elmélettel találkozunk, a nagy részük találgatás.
Cserna-Szabó András
-
Amidőn közeleg az öregkor, a gondolat, akár a madár, úgy repül vissza a gyermekkor napjai felé. Öregségem napjaiban világosan és fényesen ragyog gyermekségem kora, mintha akkor minden jobb és szebb lett volna, mint ma. Ebben nincs különbség szegény és gazdag között, hiszen senki sem lehet annyira szegény, hogy öregkorában visszaemlékezvén, ne fedezné fel a fénynek és örömnek futó visszfényét.
Mika Waltari
-
Egy kis képzelőerővel mindig találhatunk valamit, amin aggódhatunk. Egy gyerek aggódhat azon, hogy húsz év múlva nem lesznek barátai. Egy dohányos azon, hogy negyvenévesen meghal rákban. Egy egyetemista azon, hogy ötven év múlva nem lesz elég nyugdíja. (...) Ezek a jövők azonban nem léteznek. Csak kitaláltuk, kikalkuláltuk, elképzeltük őket. Csak az itt és most van, amikor a korábbi félelmeink és reményeink beteljesülnek vagy sem. De hogy vethet valami, ami nem is létezik, ilyen hosszú árnyékot arra, ami van?
Roland Paulsen
-
Ha tizenöt évet vissza tudnék szállni,
Milyen szép meséket tudnék kitalálni.
Soraim behintném jókedvvel, tréfával,
Olvasóm nem bírna a sok kacagással.
De most vidám írást ne várjanak tőlem,
Kínnal, fájdalommal van tele a lelkem.
Hogyha víghoz fognék, semmiképp se menne,
Legfeljebb egy hitvány paródia lenne.