Tengődve élek a rideg valóban, Mióta lelkemet nem áltatom. Nem azt sajnálom, hogy mindig csalódtam; De hogy már többé nem csalódhatom!

Kapcsolódó idézetek

1. Nem hazudok már jó ideje magamnak, bármikor hangosan köszönök a bajnak. Nem félek tőle, belenézek a szemébe, mire feleszmélnék, már vége. Horváth Tamás
2. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram És meg nem szégyenültetem, Nem nevet senki rajtam. Mert szégyent nem vallanak, Azkik hozzád esedeznek, Azok pironkodjanak, Azkik hitetlenül élnek. Szenczi Molnár Albert
3. Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül! Müller Péter
4. Örülök azoknak a hibáknak, amiket elkövettem. Nincs bennem olyan, hogy "ha valaki akkor azt mondta volna, hogy, akkor minden másképp lenne... ", mert lehet, éppen úgy lenne másképp, ahogyan az nekem nem lenne jó. Fluor
5. Nem alkuszom meg többé! Az ember éljen olyan életet, amely méltó önmagához, a vágyaihoz... Eddig mindent csak jobb híján tettem, rossz szájízzel, tengődve. De most belekóstoltam abba a határtalan érzésbe, hogy élek. Érzem, hogy élek. És nem adom fel, így akarok most már élni, mindig. Ha belebukom, szörnyû lesz, de akkor is elmondhatom legalább, hogy megpróbáltam.
6. Szeretem a múltam, szeretem a jelenem. Nem szégyenkezem azért, amim volt, és nem vagyok szomorú, mert nem az enyém többé. Sidonie-Gabrielle Colette
7. Most újra élek, Elhagy a félelem. Amit elhibáztam, az a végzetem. Ha érez a szív, elfut az értelem. Sohasem feledem, hogy ez a szerelem Végtelen. Caramel
8. Bármit sodort utamba az élet, Kipróbáltam, s még mindig élek. Amit nem, attól sem félek már.
9. Ha szeretlek, akkor vergődve A halált nem hívom soha, Eltûröm még a szenvedést is, Nem lesz az élet Golgota. Mikor álmomból fölébredtem, A percet meg nem átkozom - A lelkedhez kapcsolom lelkem S mint régen, ismét álmodom. Ady Endre
10. Elmúltak azok az idők, hogy szegény szerencsétlenként pityeregjek. Nem vagyok a húgát gyászoló, a szerelmét visszavágyó tehetetlen nő, és nem vagyok az aggódó, a bosszúra éhes asszony, aki dühében fel alá járkál. Nem vagyok se lány, se társ, sem anya, nem vagyok bûnbánó, szomorú, megfélemlített vagy épp kilátástalan. Soha nem is voltam. Mind csak álarc, egy játék.