Ugrás a tartalomra
Téved az a fajta irodalom, amelyik azt hiszi, hogy az élet azért tragikus, mert nyomorúságban éljük. Ennek ellenére lehet egyszerre nagyon szép és megindító is, épp ebben rejlik a tragikuma. Szépség, szerelem, veszély nélkül majdnem könnyû lenne az élet.
Kapcsolódó idézetek
-
Az életben nem úgy van, mint a regényekben és színdarabokban. Nem szavalnak és szónokolnak megható szavakban a szomorú jeleneteknél, hanem hallgatva nézik egymást, egy-egy összefüggéstelen szó, ha kitör, - hanem ebben a némaságban, ebben a csöndességben van a legnagyobb tragikum s a szívek mélyén tombol a leírhatatlan, kimondhatatlan fájdalom...
Tutsek Anna
-
A valódi tragikum nem az igazság és az igazságtalanság, hanem az igazság és igazság közötti összeütközésben van. Ezt azonban nehéz elfogadni bárkinek is, aki csak egyetlen abszolút igazságot ismer, a magáét. Az ilyen ember sorsa a rettegés. A tévedéstől és a beismeréstől.
Georg Wilhelm Friedrich Hegel
-
Talán a látszatra tökéletes, pezsgő, kiteljesedő élet is ugyanolyannak érződik. Csalódásból, monotóniából, fájdalomból és rivalizálásból áll, időnként csodával és szépséggel megspékelve. Talán csak ennek van értelme: egy világnak lenni, önmagunk tanújaként.
Matt Haig
-
Az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok, az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni. Valójában az életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.
Pilinszky János
-
Egy életbe ragadva könnyû azt hinni, hogy a szomorúság, tragédia vagy kudarc annak a bizonyos létnek a folyománya. Hogy egy bizonyos életmódnak, nem magának az életnek a mellékterméke. Ezzel mindössze azt akarom mondani, hogy megkönnyítené a dolgunkat, ha felfognánk: nincs olyan élet, amely felvértezne minket a szomorúság ellen. A szomorúság a boldogság szövetének szükséges része. Nem létezhet egyik a másik nélkül. Persze különféle formákban és mértékben léteznek. De nincs olyan élet, amelyben az állandó boldogság állapotában leledzünk.
Matt Haig
-
Sokszor megesik, hogy az élet igazi tragédiái olyan mûvészietlen formában történnek, hogy durva szilajságukkal, teljes összevisszaságukkal, képtelen értelmetlenségükkel, roppant stílustalanságukkal sértenek bennünket. Úgy hatnak ránk, mint maga a közönségesség. A puszta nyers erővel igáznak le, és az ellen fellázadunk. Néha azonban olyan tragédia esik meg életünkben, melyben megvannak a szépség mûvészi elemei. Ha ezek a szépségelemek valódiak, akkor az egész eset csak a drámai jelenetek iránt való érzékünket fogja meg. Egyszerre azt érezzük, hogy nem vagyunk többé színészek, hanem a színjáték nézői. Vagy inkább szereplők is, meg nézők is. Figyeljük magunkat, és a játék puszta varázsa is elbûvöl.
Oscar Wilde
-
Arra való az irodalom, hogy ne érezzük magunkat magányosnak, és megtapasztaljuk azt a sokszor keserû, de alapvetően mégis felemelő érzést, hogy olyan szörnyû helyzetben, mint amilyenben most éppen vagyunk, voltak már mások is; amint ezt megérezzük, helyzetünk máris kevésbé reménytelen.
Spiró György
-
A könyvek hazudnak. Az igazi élet sokkal unalmasabb, közhelyesebb, mint a regények. Az igazi életben nincsenek hősök, a szerelemnek prózai oka van, az érzelmek pedig gyorsabban halványodnak, mint a könyvek lapján a betûk. Az igazi élet sivár, és nincs benne semmi látványos.
Istók Anna
-
A mindennapi élet tragédiája az, hogy összetévesztjük az árnyékunkat a valósággal. Lehetetlen a szeretetből szőtt hálón kívül lennünk, s azokban a pillanatokban, amikor túl mélyen merülünk a feledésbe, üzenet érkezik hozzánk: "Szeretve vagy."
Deepak Chopra
-
A tragikum ösztönöz a komikumra; mert a nevetés, úgy hiszem, tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben - mert másképp megőrülnénk.
Charlie Chaplin