Ugrás a tartalomra
Tisztelet azon sajtói mûveknek, melyek az emberiség valódi javát előmozdítani képesek. Vajha, az ily könyvek s lapok, - mint az emberi szellem kiváló táplálékai lennének keresettek! Ámde fájdalom, kevesen vannak napjainkban, kik az igazságot éhezik és szomjúhozzák.
Kapcsolódó idézetek
-
Sokszor úgy érzem, hogy akik ma értelmes mûvek olvasásából értelmes világlátást akarnak szerezni, azoknak elég nagy küzdelmet kell folytatniuk. Mert a média, amely körülvesz bennünket, eléggé gyalázatos és olcsó világ. Arra ösztönöz, hogy azt higgyük el, amit ott látunk.
Jókai Anna
-
Mi másra is törekedne a mûvészet? Nem csupán az igazság, hanem a megjelenítésre érdemes igazság megragadására, amely megnyugvást vagy megértést hoz, és egy pillanatra áthatja vagy megtorpanásra készteti az emberi szívet.
Michael J. Sullivan
-
Ha akad egypár pap, aki rosszat cselekszik, tüstént ezer újság terem, hogy fölverje a port e szerencsétlenek körül, és "szégyen-gyalázat"-ot kiabáljon feléjük, ugyanakkor pedig - bár a sajtó mindig készen áll, hogy kiközösítésért kiáltson, és dörögjön ezek ellen a megtévedt vétkező papok ellen - vajmi kevéssé ad számot arról a sok jótét lélekről, a becsületes emberek tízezreiről, akik keresztényi életet élnek, akik nagylelkûen segítik az ínségeseket, akik szigorúan önmegtartóztatóak, és élnek-halnak hivatásukért, anélkül, hogy ezt valaha egyetlen újságcikkecske is kiteregetné.
William Makepeace Thackeray
-
Valaha az igazságot azért keresték, hogy az életet jobbá, értelmesebbé, emberibbé tegye. Ma, az eszeveszett rohanás és szellemi elborulás korában az igazságról való tudás kevesek passziója lett; igazságnak, eszmének, morálnak az élethez semmi köze nincs már. Az emberiség zömét egyetlen mûködő "igazság" érdekelné; hogyan lehet minél hamarabb több pénzt szerezni.
Müller Péter
-
A költészet az emberiség lelki tápláléka.
-
Könyvtárakat a magyar népnek, de ne legyenek ezek holt múzeumok, hanem sugározzanak becsületességet és meleg szeretetet!
Bajcsy-Zsilinszky Endre
-
Ó, micsoda hátborzongató nagy gyönyörûség az igazság! Nem csoda, hogy emberek pokoli kínok közt haltak meg érte, nem csoda, hogy fanatikus szerelmesei vannak, nem csoda, hogy nem félik a börtönt, a számûzetést, a földi poklot, a halált! Kimondani az igazságot, átgázolni érette megcsúfolóinak tömegén, eltûrni a bántásukat, a szeges korbácsot, amit a hatalom a kezükbe adott - mindenért, mindenért megvigasztal az a tudat, hogy néhány ember szemében szikrát fakasztottunk, s hogy kikerestük a lelkükben ezt a szent érzést. Ó, minden ember tele van az igazsággal, ha van valaki, aki megmutatja neki.
Molnár Ferenc
-
A sajtószabadság jótékonyságát s áldását az emberi nemre nézve nagyobb kincsnek tartom, mintsem hogy e mellett fennakadnék a sajtószabadsággali visszaéléseken, minden emberi institutiónak megvannak fény- és gyarló oldalai s nekünk arra kell tekinteni, hogy ha több a fény- mint az árnyékoldala valamely institutiónak, akkor az institutiót tartsuk meg.
Kossuth Lajos
-
A mai világban a tudásnak nincs igazán becsülete, csak ha valami társadalmilag hasznosnak vélt dolgot lehet vele előállítani. Pedig a tényleges tudás terjedése elsősorban az emberek gondolkodásmódját terelné jobb irányba, és hosszú távon sokkal nagyobb társadalmi haszonnal járna.
-
A világnak égető szüksége van egy kis jóságra - és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.
Szerb Antal