Ugrás a tartalomra
Többször is megpróbálkozott azzal, hogy papírra veti a gondolatait Marianne-ről (...). Õ nem úgy él, mint mások. Néha úgy viselkedik, mint aki rettentő tapasztalt, ettől ő tudatlannak érzi magát, máskor meg olyan naiv. Érteni akarja, hogyan mûködik az agya. Ha ő eldönti magában, hogy nem szól semmit, Marianne pár másodpercen belül megkérdi, hogy mi van. Ez a "mi van" annyi mindent hordoz magában: nem csak azt, hogy a lány eleve azért teheti fel ezt a kérdést, mert tudományos figyelemmel kíséri az ő hallgatásait, hanem a totális kommunikáció iránti igényt is, azt, hogy ami nincs kimondva, az kellemetlen zavar kettejük között.
Kapcsolódó idézetek
-
Mozdulatai, szemhéjának remegése, ajkainak apró rándulása, testének minden részlete komplett valóság a világgal szemben, és valahogy hozzám kapcsolódik. Nem azért lélegzik, hogy megmutassa, mennyire tudatánál van, nem is az erejét fitogtatja vele, nem bizonygat felsőbb igazságokat a külvilágnak. Létezését semmi sem magyarázza, csak maga a létezése, ezzel pedig nem zavarja meg sem a lét, sem a tudat világát, mert benne egyesül a kettő - tettei pontosan tükrözik gondolatait. Nem értem létezik, mégis itt van, velem van, és közben talán nem is gondol semmire. Már tudom, hogy amikor megkérdezzük a másiktól, mire gondol, és azt mondja, hogy semmire, azt nem szabad rossz néven vennünk tőle, hiszen aligha kaphatunk ennél őszintébb választ.
-
Van úgy, hogy nincs mit mondani. Van úgy, hogy az emberben bennreked a válasz.
Stephen King
-
A dolgoknak megvan a saját életük, szembeszállnak velem, szembeszállnak azzal, hogy brutálisan rögzítsék őket, mert akkor végük van, meghaltak. Ne akarjunk mindenről beszélni. Mialatt írok, és az írásomon töprengek, megértem a hallgatagok, a nem-írók titkát. Õk beérik az események visszahozhatatlan egyszeriségével, nem olyan hiúk és kishitûek, hogy konzerválni akarnák őket. Hiábavaló fáradság. Az olvasó úgysem fog átérezni valamit, amit ő maga nem ismer, vagy legalábbis nem képzelt már el. Minek kell hát írni? Tán a rokonlelkek számára, akik közel állnak hozzánk? De félő, hogy a dolgokat agyonbeszéljük, és megöljük a titkot.
-
Milyen különös, hogy egy lány, amíg nem szólal meg, fel tudja kavarni az ember legmélyebb érzelmeit, de abban a pillanatban, amikor megszólal, a varázs úgy eltûnik, mintha soha nem is létezett volna. Igaz, megtörtént már ennek az ellenkezője is.
Agatha Christie
-
Van valami sajátos abban, ha valaki naiv. Érdekes dolgok sülnek ki abból, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, mit tehetünk meg és mit nem.
Steve Buscemi
-
Valaki nagy történeteket talál ki magának, igen, és évekig élhet úgy, hogy hisz bennük, nem számít, milyen őrültek, milyen valószínûtlenek, hordozza őket, és kész. Még boldogítóak is. Boldogítóak, és akár soha nem kell szakítani velük. Mégis, eljön egy nap, amikor minden ok nélkül valami megpattan a nagy képzelgő szívében, és ott áll, értetlenül, föl nem foghatja, miért nincs már vele az a mesebeli história, hogyan került rajta kívülre, mintha valaki másnak az őrülete volna, tudván tudva, hogy az a másvalaki ő maga. Ennyi. Olykor elég hozzá valami semmiség. Egy kérdés.
Alessandro Baricco
-
Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...
Truman Capote
-
Maga nem boldog. De remekül elhiteti másokkal, hogy az életben minden rendben van, és a megjelenése magabiztosságot és önbizalmat sugall, de egyáltalán nem elégedett. Nem ismeri önmagát. Maga nyugtalan és bizonytalan, de nagyon tud színlelni. Férjnél volt, de elváltak vagy csak külön élnek. Azt a benyomást kelti, hogy örül a függetlenségnek, de valójában nyomasztja, hogy tönkrement a házassága. Azt hiszi, hogy a maga hibája, és talán így is van, és ez a dolog nagyon sok fájdalmat okozott magának. Nem kötött életre szóló barátságokat, a férje révén megismert emberek nem álltak közel magához, inkább a férje barátai voltak. Néhányan próbáltak közeledni, de úgy érezték, maga megközelíthetetlen vagy csak nagyon zárkózott. Rendkívül titokzatos, és nem bízik az emberekben, és ha mégis megnyílik valakinek, akkor később megbánja. Azt hiszem, úgy érzi, hogy előbb-utóbb úgyis mindenki csalódást okoz. Néha öntudatos és rámenős, főleg krízishelyzetben de mintha folyamatosan valami tragédiától rettegne, és nagyon fél a változásoktól. (...) Maga hajlamos gyorsan belehabarodni valakibe, aztán kellemetlen helyzetbe kerül vagy depressziós lesz, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy maga szerette volna. Maga egy álmodozó. És óvatosnak kell lennie, mert hajlamos arra, hogy önmagát okolja a kudarcokért.
-
Minden bûnesetben ugyanazt tapasztalja az ember, amikor kihallgatja a tanúkat. Mindenki megtart magának valamit. Néha - valójában elég gyakran - ez ártalmatlan dolog, olyasmi, aminek talán nincs is semmi köze a történtekhez, de - ismétlem - mindig van valami!
Agatha Christie
-
Vannak olyan mondatok, amit az ember tudat alatt egész életében hallani szeretne, aztán amikor valakitől meg is kapod... Hát, leginkább csak állsz értetlenül, és arra gondolsz, hogy lehetséges, hogy értem a szavakat, amiket használ, de nem értem, amit mond.