Ugrás a tartalomra
Valaki nagy történeteket talál ki magának, igen, és évekig élhet úgy, hogy hisz bennük, nem számít, milyen őrültek, milyen valószínûtlenek, hordozza őket, és kész. Még boldogítóak is. Boldogítóak, és akár soha nem kell szakítani velük. Mégis, eljön egy nap, amikor minden ok nélkül valami megpattan a nagy képzelgő szívében, és ott áll, értetlenül, föl nem foghatja, miért nincs már vele az a mesebeli história, hogyan került rajta kívülre, mintha valaki másnak az őrülete volna, tudván tudva, hogy az a másvalaki ő maga. Ennyi. Olykor elég hozzá valami semmiség. Egy kérdés.
Kapcsolódó idézetek
-
Milyen furcsa, hogy mi, emberek, ilyenek vagyunk. Amint hallunk egy történetet, máris behelyettesítjük a szereplőket, és magunkat is elhelyezzük a mesében. És az is milyen furcsa, hogy mások is, más korokban, más városokban éppúgy éreztek és éreznek, mint mi. Pedig mikor az ember szerelmes, azt hiszi, csakis vele történhet ilyen csoda, azt hiszi, más lelkében még sosem játszódott le ez a nagy boldogság és nagy szenvedés. (...) A szerelem túlságosan összetett, fantasztikus és megmagyarázhatatlan érzés ahhoz, hogy beszélni lehessen róla. De benne él az ember minden mozdulatában.
-
"Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?" (...) Jelen van e kérdés a szív kitörő örömében, mikor átszellemülten ragyognak a dolgok, mintha először vennének körül, úgyhogy könnyebbnek tûnik azt gondolni, hogy nincsenek, mint megérteni, hogy vannak és úgy vannak, ahogyan vannak. Ez a kérdés lepi meg az embert az unalomban, mikor egyaránt távol vagyunk a kétségbeeséstől és az örömtől, amikor azonban a létezők konok mindennapiságából oly sivárság árad, hogy azzal sem törődünk már, hogy egyáltalán van-e létező vagy nincs, amiben azonban rendkívül különös formában ugyan, de újra csak az a kérdés csendül meg: "Miért van egyáltalán létező, és miért nincs inkább semmi?"
Martin Heidegger
-
Az embernek van története, és én azt gondolom, hogy az a fontos, hogy ez olyan történet legyen, aminek örülünk, hogy megtörtént. Ebbe még az is belefér, hogyha valaki részeges csavargó, de ennek örül, hát istenem, akkor semmi baj.
Csányi Vilmos
-
Elkezdetek beszélgetni, és minden remek: szereted és tetszel neki. Sokat vagytok együtt, az érzés egyre mélyebb. S egy napon, anélkül, hogy észrevennétek, rájössz, hogy szereted. Az idő megáll, és azt hiszed, hogy az egész világ csakis a tiétek, egyedül a tiétek. Egészen addig, míg egyikőtök lelép, és kitépi a másik szívét, amíg még dobog, és otthagyja a leggyalázatosabb állapotban szegényt.
-
Az embert nem mindig érdekli az igazság.
Miért nem?
Mert olykor valami más fontosabb neki.
Micsoda?
Az ősi vágya olyan történetek iránt, amelyek megmagyarázzák, leegyszerûsítik, érthetővé teszik neki a világot.
Axel Hacke
-
Nem minden történet alkalmas arra, hogy elmeséljék. Néha már azzal is ellopunk egyet, ha elmondjuk. Ellopunk belőle egy kis rejtélyt.
-
Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
-
Nem bizonyított tény, de aki hallgat a szívére, azt tudja, mit érez. Büszkeséget, mert valamit helyesen tett, örömet, hogy megmentett egy életet, vagy kétséget, hogy neki volt-e. Keserû emlékeket arról, aki darabokra törte a szívét, végtelen ürességet, mert soha nem szeretett igazán, mérhetetlen dühöt, mert nem tudja, összetört szíve meggyógyul-e valaha. Mégis, ha az ember hisz benne, össze tudja ragasztani a darabkáit, de soha nem lehet tudni, mikor lesz újra hely az ember szívében, és hogy ki foglalja majd el.
-
Valamiért mindig képesek vagyunk elhinni, hogy ez más lesz. Megint, újra meg újra... Hogy ő most jó lesz, nem fog mindent összekuszálni, megbántani, összetörni. (...) Aztán megint csalódunk, és már nem is értjük, hogy miért hiszünk újra. Hogy honnan az istenből van erőnk ahhoz, hogy újra fel tudjunk állni, leporoljuk magunkat, felhúzzuk a cipellőnket, és tovább tipegjünk. Kezdetben megtörten, csalódottan, hitetlenül. Ám idővel valami mégis történik. Megtörik a jég, jön egy mosoly, meg még egy, aztán úgy a harmadiknál már nem tudod figyelmen kívül hagyni. Van, ami nagyobb, mint te. Hatással van rád, és nem tudsz ellene mit tenni. Akaratlanul is magad mögé hajítod a lakatot, kinyitod a szíved, mit sem törődve azzal, hogy mit kockáztatsz, hogy talán ez is egy a többi közül.
Oravecz Nóra
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell