Tudom, hogy fáj, tudom, hogy félsz, tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz, tudom, egyszer élünk, akkor is minek, te mindent megtettél, tudom, hogy boldog még sohasem voltál, hiába villog a tévé, a diszkógömb, meg az oltár, nincs benned semmi, ami hasonlít rád, mégis azt mondom én, tudom, hogy szeretsz titokban, ott hever a szíved a sarokban, ahol mindig sötét van.

Kapcsolódó idézetek

1. Magunkat emésztve, érzelmeket visszafojtva, teljesen felőrölve, össze-vissza kínlódva tekergetjük a szívünket, fáj, az biztos, de inkább ártunk neki, mert a másik nem tudhatja. Nem tudhatja, hogy mit érzel, hogy mire vágysz, hogy mennyire szeretnéd őt közelebb tudni magadhoz, hogy mit meg nem tennél érte, hogy mennyivel másabb lennél, ha ő lenne. De nincs. Közben meg ő ugyanezt éli át. Remegve, rettegve zárja be a szívét előtted és adja oda másnak, közben pedig csak rád vágyik, de nem kockáztat. Miért is tenné, hisz te sem mondasz semmit. Oravecz Nóra
2. Tudom azt, hogy neked néha fáj, Tudom azt, hogy valahol vársz még rám, Tudom azt, hogy nem mondtam mindent el, De nem veszíthetlek el.
3. Millió féltve őrzött érzés szomorú szívem legmélyén hever, mert sosem mondtam el. (...) Szorosan ölelj, hogy fájjon, úgy, mint semmi más. Csak te vagy az életem, halálom, kiért néha könnyezem, belátom, de ez az, ami tán a legszebb vallomás.
4. Ha nincs hely leülni a tüzednél, Ha szeretsz, de inkább nem üzennél, Ha adsz még, de nem érzed magad jól, Ha nem hiszed, hogy a dal néha rólad szól, Ha a visszhangot nem hallom sehol, Ha a kérdésre senki nem válaszol, Ha a lámpák fényében megfagyok, Tudni fogom, hogy fölösleges vagyok. Ismerős Arcok
5. Nem maradt semmi fenn számomra - mint egy megsemmisített szív. Egy megsemmisített szív, - mely egykor oly forrón, oly kimondhatatlanul szeretett téged, mely készebb lett volna megrepedni, mint gondolni e szomorú jövőre. Ez a megsebzett szív még meg sem dobban most, e szavaknak, melyek utolsók hozzád: - Isten veled! Élj boldogul! Rudnyánszky Gyula
6. Rejtegetem szivem mélyén, Féltve, fájón a nagy titkot: Hogy feledni el nem tudlak, Hogy nem leszek soha boldog! Ady Endre
7. Szeretlek, szeretni is foglak, Míg be nem dobnak egy jéghideg sírba. De ha megtudom, hogy ott is van élet, ott sem fogok mást szeretni, egyedül csak téged.
8. Minden, ami él, az túlságosan is titokzatos. S te, kedvesem, számomra örök talány maradsz, amelynek értelme az élet gyönyöreit és a halál borzalmait rejti magában. Ne félj attól, hogy odaadod magadat nekem. Mindig vágyni fogok rád, és sohasem foglak kiismerni. Vajon valóban a miénk-e valaha is az, akit szeretünk? Vajon másvalami-e a csók és az ölelés, mint egy gyönyörûséges kétségbeesés erőfeszítése? Még amikor karjaimba szorítlak, akkor is kereslek, sohasem vagy az enyém, mert mindig kívánlak téged, s mert benned a lehetetlent és a végtelent kívánom. Anatole France
9. Amíg nem ismertelek, nem bíztam soha senkiben. Láttam, amikor könnyeket hullattál értem; és tudom, hogy mindig mellettem álltál. Amikor velem vagy, mindig olyan nyugodt vagyok és boldog. Tudom, hogy nem vagyok vidám, sem szórakoztató.
10. Nincs ennél rosszabb érzés, nem igaz? Hogy folyton egyedül kell lennünk. Tudom, miért fáj neked, mert régen én is ebben a pokolban szenvedtem. De kiszabadultam, végül találtam embereket, akik fontosak nekem. Többet érnek nekem, mint az életem, megmentettek a borzasztó magánytól. Nem adom őket. Egyiküket sem.