Úgy élünk az igazságban mint fényben a vakok vízbefúlóként beleomolva a szikrázó szemvakító óceánba egybeolvadva az igazsággal kérdőjelek nélkül.

Kapcsolódó idézetek

1. Nemegyszer világosabban látni abban, aki hazudik, mint abban, aki igazat mond. Az igazság, mint a fény, vakít. A hazugság meg, mint a szép alkonyat, minden tárgyat érvényre juttat. Albert Camus
2. Az élet olyan, mint egy sûrû erdő, amelyben vakon tapogatódzunk.
3. A remény smúzol nekünk. Az igazság nem is tud rólunk. Csak van, rendíthetetlenül, mint egy katedrális. Varnus Xavér
4. Úgy álljunk az életben, mint a kemény szikla az örökké háborgó tengerben: szilárdan és elmozdíthatatlanul. Hazrat Inayat Khan
5. Belesüllyedtünk az ostoba, semmit sem magyarázó tények mocsarába, amelyekbe úgy kapaszkodunk, mint a korlátba a szakadék szélén, moccanni sem merünk, gondolni sem merünk arra, hogy az ember belevetheti magát a szakadékba, és nem pusztul el (...), s pontosan ott találja meg az egyetlen igazságot, tulajdon lelkét! Wladyslaw Stanislaw Reymont
6. Az élet árnyékait magunk vetjük azáltal, hogy a napfényben állunk. Henry Ward Beecher
7. Nem igaz, hogy a végzet vakon lép életünkbe, nem. A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet. Márai Sándor
8. Ha egyszer feltárult előttünk az igazság látványa, rettenetesen sekélyesnek fog feltûnni addigi világunk. Abban a látványban se logikus nincsen, se logikátlan. Se jó, se rossz. Minden eggyé van benne olvadva. És a fúziónak mi magunk is részesei vagyunk. Túllépünk a testünk szabta kereteken, létezésünk metafizikaivá válik. Intuíció lesz belőlünk. És miközben ez csodálatos érzés, bizonyos értelemben reménytelen is. Mégpedig azért, mert szinte a legeslegvégén megvilágosodik előttünk, mennyire jelentéktelen, mennyire mélységet nélkülöző volt eddigi életünk. És elborzadunk, hogy miként voltunk képesek egyáltalán elviselni. Murakami Haruki
9. Mi magunk teremtjük meg azokat az illúziókat, amelyek segítségével tovább élhetünk. És egy nap, amikor már nem vakítanak el, és nem is vigasztalnak, leromboljuk őket, egyik csillogó téglát a másik után ütjük ki a falból, míg nem marad más, csak az őszinteség ragyogó fénye. Felszabadít ez a fény. Kell. Rémisztő. Mezítelenül, kiürítve állunk előtte. És amikor a szemünk már nem bírja tovább, új illúziót teremtünk, amely ismét megvéd bennünket a nyugtalanító igazságtól. Libba Bray
10. Az igazság árnyként, hol előttünk, hol utánunk járdogál, amint a szerencse napja vagy előttünk kel fel, vagy utánunk áldozik le.