Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Úgy hagytak nyomot egymás lelkében, hogy nem akartak semmit elvárni a másiktól. Nem kívánták, hogy a másik ilyen vagy olyan legyen, mert tudták, hogy a szeretetük olyannyira őszinte és tiszta, hogy nem volt szükség elvárásokra és megjátszásra, csakis az egymást követő pillanatok szépségének éltek.

Robert Lawson
🔮 Jövőkép 🤝 Barátság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem volt titkuk, osztoztak örömben és búban, sohasem kellett egyiknek is bizalomra szólítni föl a másikat, sohasem volt szükség esetlegességek közt találgatni az okot, mely valamelyik fél homlokára felleget vagy ajkára mosolyt vont. Lelkök egész láthatárát úgy besugározta a szerelem, hogy abban homályos zug nem maradt, hová a világosságtól rettegő legkisebb titok is bevonulhatna. Kemény Zsigmond
  2. Megtanulták szabadon szeretni egymást, és tudták, hogy semmilyen más kapcsolat nem lehet ilyen jó - és talán ez volt az egyetlen oka, hogy szerették egymást, mert tudták, hogy nincs szükségük egymásra. Paulo Coelho
  3. A szeretet örül a másiknak, úgy, ahogy a másik van. Kritika nélkül, nem várva, hogy a másik változzék olyanná, amilyet én szeretnék, azt képzelve, hogy az majd milyen jó lenne a másiknak is. Feldmár András
  4. Kimondhatatlan gyönyörûség volt nekik kölcsönösen nézegetni egymást, s ártatlan lelkük egészen átengedte magát ennek a gyönyörûségnek, anélkül, hogy élénk vágyakat táplált vagy bármiféle folytatásra is gondolt volna. Johann Wolfgang von Goethe
  5. Csodás érzés, ha önmaga lehet az ember valaki mellett, és a másik is kimutatja az érzéseit. Nincsenek játszmák.
  6. Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni jelenlétével. Szeretni őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül. Milan Kundera
  7. Ne legyenek elvárásaid a másikkal szemben. Élvezd a közösen töltött időt, és engedd, hogy a dolgok menjenek maguktól.
  8. Úgy érezte, hogy szerelmük a kezdeti lánggal ég, hiszen folyamatosan táplálja a vágy. (...) Ha az ember szeret, nincs szükség beszédre. A lelke mélyén tudja, érzi. Guillaume Musso
  9. Már tudták, nincs mindig szükség szavakra. A köztük ülő csend nem elválasztotta, hanem összekötötte őket. A szerelmük gyorsan és visszafordíthatatlanul bontakozott ki az eltelt néhány óra alatt, de baráti bensőségességét nem veszítette el.
  10. Két ember igen szeretheti egymást, sőt igen jól érezheti magát egymás társaságában, a nélkül, hogy szót váltson. Eötvös József
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat