Úgy látta, ragyogó fény közeledik felé, melyet a végzet álomképnek rendelt, egy fehér felhőt látott, mely asszony alakját öltötte, egy ragyogó látomást, amelynek mélyén szív dobogott, s ez a félig felhő, félig asszonyjelenség átölelte, a látomás megcsókolta őt, s e szív szeretettel fordult hozzá.

Kapcsolódó idézetek

1. Szorosan magához ölelte, csókolgatta, s közben mindketten felidéztek egyet-mást a múltjukból, együtt álmodoztak a jövőről, ámulattal töltötték el mindkettőjüket azok a gondolatok és érzések, melyek addig a pillanatig elvezették őket. Nicholas Sparks
2. Tudatosulni kezdett benne, hogy felette ott az ég. A csillagokkal teli társ, mely mintha sok-sok szemével figyelné őt.
3. Éles fény vetült az emlékképre: tisztán látta maga előtt a hollófekete hajú kislányt, aki valamikor volt, a kislányt, aki olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy legyen valaki, csak egy valaki, aki segít neki, megvédi és szereti.
4. Csillagos éjszaka volt, virágillatú álom. Szembe jött a sors, s vele az én párom. (...) Táncot járt a fény, beragyogott mindent, az angyal értem jött, és elvitte a szívem. A. O. Esther
5. Szomjazott a nőre, akit csak sejtett, s akinek minden jót és gyengédséget kell kiváltania lelkének mélyéből, a nőre, aki bizonyára kezén, mosolyán és hangjában hozza el neki a világ minden ragyogását és fényességét.
6. Aznap reggel, amikor arra ébredt, szerelmes belé - valamit álmodott vele, hogy mit, arra már nem emlékezett, de az ébrenlét első pillanataiban még érezte az elvonuló gyönyör utolsó hullámát, és egész nap vele maradt valamilyen boldog és tárgytalan izgalom - az élet hirtelen megint izgalmas és rejtelmes lett. Rakovszky Zsuzsa
7. Olykor el is mosolyodott, ráfüggesztve szemét egy percre. (...) Úgy érezte, tekintete áthatol a lelkén, mint azok a napsugarak, melyek a víz mélyére szállnak. Szerette minden számítás nélkül, nem is remélve semmit, korlátlanul; és e néma elragadtatásban, amely olyan volt, mint egy hálaima, szerette volna homlokát csókzáporban füröszteni. Gustave Flaubert
8. A nő szíve egy rész az égből. George Gordon Noel Byron
9. Isteni homály a női szívben, szent misztérium tele költészettel, bûbájos árnyéka féltett valóságnak. Mikszáth Kálmán
10. Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig. Ivan Szergejevics Turgenyev