Ugrás a tartalomra
Ugyanaz a kor, mely képes volt felosztani az embereket szabadokra és rabszolgákra, amely képes volt kimondani, hogy aki másképp imádja Istenét, mint a hogy ő parancsolja, az meg van fosztva a polgári jogok élvezetétől; amely képes volt fölállítani azt az elvet, hogy csak a "kiváltságos" osztálynak szabad hivatalt és tisztségeket viselni, a többi emberiség pedig bármilyen nagy lángelmékben legyen is gazdag, ki van rekesztve azokból, ugyanaz a kor mondhatta csak ki azon istenkáromló elvet, hogy a nő csak arra van a világon, hogy a férfi kénye-kedvétől függjön, és ez istenkáromló, embertelen elv kifolyása az, hogy a nő még mai napig és kiskorúságra van kárhoztatva, a férfi föltétlen gyámsága alá helyezve.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan világban élünk, ahol minden rendû és rangú nőt csak kihasználnak, aztán eldobnak, ha a férfiak végeztek velük; olyan világban, ahol tőlünk csak azt várják el, hogy hallgassunk és engedelmeskedjünk. Talán kötelességünk szót emelni azokért, akik erre nem képesek; a saját szavainkkal elmondani azt, amit ők nem tudnak.
-
Évezredeken át voltak a nők kiszolgáltatottak. Nem urai saját sorsuknak, még a saját testüknek sem. Aki pedig rabságban él, nem is szerethet. Mert a szeretethez szabadság kell. A választás lehetősége.
Kiss Judit Ágnes
-
A férfi felelős a fennálló világért, ennek mûködéséért és szerkezetéért. A nő feladata az, hogy az emberek személyiségével és gyermekeivel törődjön. A jövő nemzedékének szinte egyedüli őrzőjeként sokkal nagyobb tiszteletre jogosult, mint az a rabszolgahelyzet, amit a múltban betöltött. Nem elvakult utópikus gondolat, hogy a nő az eddig elfoglalt helyénél magasabbra emelhető. És magasabbra is kell emelni, ha a holnap nemzedékének gyermekkorát emberhez méltóvá kívánjuk tenni, ha az otthonokban békességet és nyugalmat szeretnénk látni s ha társadalmi haladást óhajtunk.
Lafayette Ron Hubbard
-
Kétséges, vajon az emberek egészben véve boldogabbak voltak-e a vallásos tanok korlátlan uralmának idején, mint ma; erkölcsösebbek semmiesetre sem voltak. Mindig értettek ahhoz, hogy a vallásos előírásokat puszta külsőségekké változtassák.
Sigmund Freud
-
Nem lehet annál nagyobb rabszolgaság, minthogy az ember Istennel nem törődve nyomorult módon más egyebektől engedi magát leigázni, azaz behódol olyan teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik. Ó, halandók, értsük meg, hogy csak egy, egyetlen lény van felettünk, a mi teremtő Urunk és majdan bíránk: egyedül neki van hatalma nekünk parancsolni, de nem úgy parancsol, mint rabszolgáknak, hanem gyermekeiként szólít engedelmességre, azt akarván, hogy engedelmeskedve is szabadok és kötetlenek legyünk.
Johannes Amos Comenius
-
Igyekszünk úgy szeretni egymást, mint egyenrangú felek, úgy viselkedni, mint egyenrangú felekhez illik, egyenlő szabadságot engedni egymásnak s egyszerre csak jön a válság - szabadságunk fáradságosan kitervelt épülete összeomlik, és azt vesszük észre, hogy a nemi kapcsolatban a nő nem egyéb a férfi számára, mint tulajdon, amely képes a hûségre vagy az árulásra egyaránt.
Herbert George Wells
-
Egy nő mindig gyenge marad, kiszolgáltatott, hiába szavazhat, hiába dolgozhat, hiába mondják, hogy most már mindent szabad neki, mint egy férfinak, ha nem eszerint cselekednek vele, még a huszadik században is ugyanolyan törékeny és eltiporható, mint bármikor az idők folyamán, gyenge kis százszorszép.
Finy Petra
-
A történelemben, amikor az egyház és az állam egyesült, isten és a gonosz mindenképpen úgy lettek definiálva, hogy mi találtatott megfelelőnek vagy kellemetlennek a kormánynak. És az emberi természettel kapcsolatosan az a bajos és örök igazság, hogy a legrosszabb erkölcsi gonoszságokat gyakran ügyesen palástolták igazságként, és kikiáltották a világnak.
-
Vannak emberek - és asszonyok is - akik túlságosan drágán kénytelenek fizetni minden örömért. Valahogy ellenük esküszik minden, pedig talán nem rosszabbak azoknál, akik büntetlenül követnek el hasonló vagy még nagyobb rosszat. Mintha egynek kéne szenvedni sok más helyett és annyit, hogy az tökéletesen elegendő legyen valamennyinek.
Mika Waltari
-
Láttam, hogy az emberek folyton a szabadságra hivatkoznak, holott ezen alapvető joguk mellett, annál inkább rabszolgái szüleik vágyainak, egy olyan házastársnak, akinek annak idején megígérték, hogy "holtomiglan-holtodiglan" kitartanak mellette, az üzlet mérlegének, a rendszernek, félbemaradt projekteknek, szerelmeknek, akiknek nem tudták azt mondani, hogy "nem" vagy, hogy "elég", a hétvégéknek, amelyeken kötelező együtt ebédelniük olyan emberekkel, akikhez semmi kedvük. Rabszolgái a luxusnak, a luxus látszatának és a luxus látszatának látszatának. Rabszolgái egy olyan életnek, amit nem ők választottak maguknak, csak elhatározták, hogy végigcsinálják - mert valaki meggyőzte őket, hogy így lesz a legjobb. És így telnek teljesen egyforma napjaik és éjszakáik, és számukra a kaland csak egy szó valami könyvben és csak egy kép a tévében, ami mindig be van kapcsolva.
Paulo Coelho