Ugrás a tartalomra
Vajon milyen súlya volna a szerelemnek, ha megfosztanók attól a terheléstől, amit úgy hívunk, hogy küzdelem? Olyan küzdelem ez, amelyben sok emberi érték, sok egyéni energia őrlődik fel, de amelyben ugyanakkor talán még több emberi érték születik.
Kapcsolódó idézetek
-
A szeretetből vállalt küzdelem szül meg bennünket. Döntéseidnek súlya van, és döntéseidből újabb döntések nyílnak előtted.
Böjte Csaba
-
A szerelem erőt ad, majd megfelezi. Egymás nélkül nem létezhetünk. (...) Ha elvesztem őt, mert elszakítják tőlem, megölik vagy elhagy, vele vész az erőm. Lényemnek azt a felét kell nélkülöznöm, amely nélkül üressé válik az is, ami megmaradt.
Vavyan Fable
-
Meghalni a szerelemért? Nem nagy dolog, könnyû feladni, és a könnyebb utat választani, de élni a szerelemért, vagy anélkül, ez az igazi küzdelem.
Zakály Viktória
-
Van úgy az életünkben, hogy a szerelem tényleg mindent legyőz, a kimerültséget, az alváshiányt, mindent. És van úgy is, hogy a szerelem semmi mást nem hoz, csak fájdalmat.
-
A szerelem minden, amit híresztelnek róla. Valóban érdemes küzdeni érte, bátornak lenni érte, mindent kockára tenni érte. Az az igazság, hogy ha nem vállalunk kockázatot, még többet kockáztatunk.
Erica Jong
-
Ha házasságunkból hiányzik a szeretet, felnagyítódnak a különbségeink. Nem a boldogság forrását, inkább annak akadályát látjuk egymásban, és küzdeni kezdünk azért, hogy értékesnek és fontosnak érezzük magunkat, miközben házasságunk játszmák és csatározások színterévé válik.
Gary Chapman
-
A fájdalom is érték, nem csak az öröm. A fájdalom az, ami megállítja, arra kényszeríti az embert, hogy végiggondoljon dolgokat, és hogy képes legyen másokat megérteni. Nem azért születtünk le a földre, hogy csupa öröm érjen bennünket, hanem hogy megváltozzunk, hogy bizonyos problémákra magunk körül megoldást találjunk.
-
A szerelmes ember ritkán tudja elkerülni a fenyegető csapdát. Számára ez az érzés az élet lényegévé, értelmévé válik. Pedig mennyi más is van a világon, ami naggyá teheti az embert, ami hozzásegítheti véletlen születését érdemessé nemesíteni! Kifejezheti önmagát a munkában, az emberekhez, a természethez fûződő kapcsolataiban. A szerelem nem bírja el a létigazolás terhét, szükségszerûen összeroppan alatta.
Nagy István Attila
-
Hajlamosak vagyunk azt hinni, egyes kötelékek olyan erősek, hogy mindent kibírnak, de ez nem igaz. A bizalom megkopik (...), s ebben az egyenlőtlen küzdelemben a szerelem győzelmi esélyei megfogyatkoznak.
Guillaume Musso
-
A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, melyekkel szerelmet lehetne szítani.
Muráti Lili