Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Valahogy úgy kerülünk ki az iskolapadból, hogy állandóan azt keressük, miben leszünk jók, mihez van tehetségünk. De valójában a dolgok jelentős részéhez nem tehetség kell, hanem szorgalom és elemzési képesség, amikor az ember ki tudja mondani, hogy ezt én rontottam el és ezzel.

Dóra Melinda Tünde
💍 Feleség ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tehetség kevés ahhoz, hogy valaki sikeres legyen. (...) Óriási szorgalom és alázat szükséges ahhoz, hogy valaki egész pályafutásán keresztül sikeres legyen. Nem elég az, ha valaki fél évig kiemelkedő teljesítményt nyújt, utána meg három évig nem hallani róla, mert nem fejlődött tovább. Király Gábor
  2. Kilencven százalékban meghatározó a szorgalom, persze szükség van valamennyi tehetségre is. Idővel rakódnak az emberre olyan trükkök, technikai finomságok, amelyeket szorgalommal el lehet sajátítani.
  3. Szorgalom nélkül semmit nem ér a tehetség. A tehetség nem más, mint egy mánia, amit az embernek muszáj csinálni, tehát szorgalom. Gyárfás Dorka
  4. A velünk született tehetség egy plusz adottság. De ha nem teszünk érte semmit, nyomába sem érünk azoknak, akik adottság nélkül is hajtanak. Mindig van hová fejlődni, és mindenkinek kell a gyakorlás, akármennyire tehetséges is. Kollár Betti
  5. A sikeres embert nem a tehetség választja el a sikertelentől, hanem, hogy rátermettebb-e, vagy fel tud-e állni a földről. Ha elesel, fel kell állni, ha pedig olyan útra lépsz, amin nem tudsz jól haladni, akkor új utat kell választani. Pély Barna
  6. A tehetség nem örökkévaló adottság, munka nélkül elapad, mint a forrás. Tehát dolgozni kell és örülni a kis eredményeknek is. Győry Kálmán
  7. Ez nem úgy megy, hogy elhatározom, sztár lesz belőlem, hanem sokat és keményen dolgozik az ember, és egyre szebb, egyre komolyabb feladatokat old meg. A teljesítmény, az önbizalom és a szorgalom számít. Persze, azért egy kis szerencse sem árt. Goztola Lorent Kristina
  8. Ahhoz, hogy az ember bármilyen területen magas szintre kerüljön, mindig önkritikára van szükség. (...) Mindenki hibázik, elront dolgokat, de nem mindegy, hogy a hibát arra használjuk-e fel, hogy a másikat piszkáljuk vele, vagy lehetőséget látunk benne a fejlődéshez: ma ez így sikerült, de holnap jobb leszek. Polgár Judit
  9. Van az írásnak egy megtanulható része - ez szinte biztos. De az is biztos, hogy tehetség nélkül senkiből nem lehet egyetlen iskolában sem írót faragni. De ha van tehetség és van szorgalom, akkor lehet tanácsokkal, véleményekkel egyengetni egy ifjú író útját. Cserna-Szabó András
  10. Tarts ki! Semmi sem állhat az utadba, ha elég kitartó vagy. A tehetség nem elég. Láttunk már elég tehetséges embert, akik nem vitték semmire. Lehetsz zseni, de a meg nem értett zseni elcsépelt fogalom. A tanulás sem elég: a világ tele van lecsúszott lángelmékkel. Csak kitartással és céltudatossággal viheted valamire. Calvin Coolidge
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat