Ugrás a tartalomra
Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitûnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérû, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvû, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Kapcsolódó idézetek
-
Olyan nép a székely, hogy akkor is érdemes volna őket megszeretni, ha egy szót sem tudnának magyarul. Hát még így, mikor egy szót sem tudnak másképp!
Mikszáth Kálmán
-
Az összes nép közül (...) a magyarok a legfurcsábbak. Akkor tûnnek a legcsöndesebbnek, ha beszélnek, a hallgatásuk pedig olykor szinte kiáltásnak hat. (...) Pedig külsőre vendégszeretők, kedvesek. De valójában, akár az öregember a temetésére félretett, utolsó kis vagyonkáját, csak a Teremtő által beléjük zárt magányukat rejtegetik szüntelen.
Batka Zoltán
-
Nincs ország, ahol több lenne a tehetség, mint éppen magyar földön, de egyúttal nincs ország, ahol a tehetség nehezebben tudna teljes kifejlődéshez jutni, mint éppen miközöttünk. Az idegen nemzetek négyzetre emelik kiválóságaikat, mi, magyarok gyököt igyekszünk belőlük vonni.
Klebelsberg Kuno
-
Magyarnak lenni annyi mint, eggyé válni egy soha, sehol, semmilyen körülmények között nem kitéphető, nem megtagadható, nem másolható és semmilyen más népcsoportban nem létező túlélő vággyal, tehetséggel és öntudattal.
-
A magyarságban nem tudom, hogy honnan van ez az erő, a magyarság eltaposhatatlan. Ez több évszázados tapasztalat. A magyar nem birkanép, hanem hihetetlenül türelmes és rugalmas. Megtanult alkalmazkodni az idegen érdekek kijátszásához.
Makovecz Imre
-
Mindnyájunkban van mindenféle vér. Kun, meg török, meg örmény, meg zsidó, meg német, meg orosz, mindenféle. Ezekből lett kikeverve a magyar. De igazából olyan, hogy magyar, ugyanúgy nem létezik, mint ahogy nem létezik Isten.
Bartis Attila
-
A lényeg mindig az: mennyi szépséges, szeretnivaló ember él a világon, amely amúgy kibírhatatlan, de az ember, az jó. Esendő, gyakorta korlátolt is, valahogy soha nem jön össze neki az élet, de rengeteg jóság van benne, és mindegy, hogy magyar vagy arab vagy lengyel vagy zsidó, mindegy, milyen kulturális hagyományt cipel magával levethetetlen súlyként egész életében, alapvetően mégis jó.
Spiró György
-
Hogy a magyarok még nem lettek ámokfutók és szadista tömeggyilkosok (tisztelet a kivételnek), minden bizonnyal csakis a halászlének köszönhetik. Mert a hallé elkészítésénél a magyar minden brutalitását és szadista hajlamát kielégítheti.
Cserna-Szabó András
-
A különböző nyelvek melegéből keltek ki a különböző népek, melyeket az atyafiság és az együttes érdek alapján a közös szó szervezett nemzetekké. Velünk is ez történt. A magyarságot is az atyafiság és az együttes érdek alapján a sors verte egybe; hazát a bátorsággal irányított életösztön szerzett neki, de nemzetté a magyar szó teremtette. Mint jelképes hatalom, a magyar szó nekünk a legnagyobb ereklye. Kegyelet, hûség és becsület illeti őt.
Tamási Áron
-
Jobb nép a világon nincs, mint a magyar.
IV. Károly