Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Van egy másik idő is, (...) a pillanat. Az az igazi élet. Se kezdete, se vége, se tartama. Csak mélysége. A legtöbben a legkézenfekvőbben a szerelmi odaadásban ismerjük ezt meg, általában fiatalon, amikor még az elmúlás gyakorlatilag nem létezik számunkra, tehát nem is mindig ott húzzuk meg a határvonalat, ahol kellene. Az érzékiség varázsát, mondjuk, amikor megfeledkezünk az idő múlásáról, könnyen összetévesztjük az időből való kilépéssel, ami más, egyfajta zuhanás, még ha történetesen felfelé is. Odaadom magam a szerelemnek, a munkának, egy ügynek, egy embernek, egy mondatnak, amit meg akarok fogalmazni, és kiszakadok az időből, az életből, önmagamból, elvesztem magam, lemondok magamról, miközben paradox módon ilyenkor vagyok a legintenzívebben önmagam. Minden lét a saját határain a leginkább az, ami, az én is akkor én igazán, amikor a maga határait feszegeti.

🎖️ Katonatiszt 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő. Müller Péter
  2. Egyetlen pillanat alatt elmúlhat az élet. Előjel nélkül, az esély nélkül, hogy valamit még el tudjunk intézni, ami fontos volna - egyszerûen elmúlik. De ezt egészen addig elfojtjuk magunkban, amíg olyasvalakivel nem történik, akit az ember szeret. Csak akkor tanuljuk meg az apróságokat megbecsülni. Az ember megérti, mi az, ami igazán fontos az életben, és főleg, ki az, aki igazán fontos.
  3. Egyetlen pont van csak, amikor mi uralkodunk az időn. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor teljesen elmerülünk az időben, és éppen ezért nem is érzékeljük. Ilyenkor kiiktatjuk ezeket a pici, máskor egymásba illeszkedő fogaskerekeket, ilyenkor könnyedén vitorlázunk az élet üresjáratában. Ezek a szerelem pillanatai.
  4. Az a másodperc, amikor igazán szeretünk, életünk egyetlen valóságos pillanata. A többi nem az. A többi boldogtalan varázslat. Õrület. Teli félelemmel és szomjúsággal. Mi persze éppen fordítva gondoljuk. Mi azt hisszük, hogy az a "valóság", amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk. Valóság a hétköznap, a közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset. Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt, a "senkihez sincs közöm" életérzése. És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor. Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek, hogy "Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!" - miközben egy tévedhetetlen hang lelkünk mélyéről azt mondja: "Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam! Itt akarok élni, örökké!" Amikor szeretjük egymást: kijózanodunk. Felébredünk. Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk. Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el, amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket, és elkezdünk egymásban, egymásért élni. Müller Péter
  5. Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerûen... üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.
  6. Képes lehet az ember arra, hogy a szerelmet megállítsa az időben? (...) Megpróbálhatjuk, de ezzel pokollá tesszük az életünket. Én nem ugyanazzal az emberrel élek házasságban több, mint húsz éve. (...) Sem ő, sem én nem vagyunk már ugyanazok, és éppen ezért elevenebb a kapcsolatunk, mint bármikor volt. Nem várom el tőle, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint amikor megismertem. És ő sem várja el tőlem, hogy ugyanaz az ember legyek, mint akivel először találkozott. A szerelem túl van az időn. Vagy jobban mondva: a szerelem az egyetlen pontba (...) sûrített idő és tér, amely folyton változik. Paulo Coelho
  7. Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent. Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
  8. Az idő is hozza és viszi a dolgokat, önkényesen, nemcsak mi állítjuk be cselekedeteinket és a jelenségeket az időbe. Van az, hogy a pillanat elhoz egy lehetőséget, s ennek pontos ideje van - s ha elmúlt a pillanat, egyszerre nem tehetsz semmit többé. Márai Sándor
  9. Az életünk folyton változó pillanatok sorozata, amelyek olyanok, mint a gondolataink: hol pozitívak, hol negatívak. S bár az emberi természet része, hogy szeretünk elidőzni ezeknél, mint oly sok ösztönös késztetés, ez is értelmetlen. Nem érdemes hagyni, hogy egyetlen gondolat is megszállva tartsa az elménket, mert a gondolatok jönnek-mennek, akár a vendégek vagy az érdekbarátok. Alig érkeznek meg, máris elhagyhatnak, és akármilyen hosszú időbe telik megjönniük, végül úgyis elillannak. A pillanataink értékesek, akár hosszúra nyúlnak, akár elmúlnak egy szemvillanás alatt, hisz oly sok mindent tehetnek: megváltoztathatják a gondolkodásunkat, megmenthetik az életünket - és még az igaz szerelemmel is megajándékozhatnak. Cecelia Ahern
  10. Van az a szeretet, amit nem tudsz leírni, ami túlmutat mindenen, amit valaha éreztél, mert több, erőteljesebb, megszakíthatatlan, amolyan mindent felülíró. (...) Ha kell, elengeded, megválsz tőle, kiiktatod, élsz nélküle, mert tudod, hogy mindennek idő kell, és néha a legnagyobb próba pont az idő, ami megmutatja az igazi érzéseket, azt, hogy valójában semmi sem számít, csak az, hogy vagytok egymásnak. Oravecz Nóra
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat