Ugrás a tartalomra
Van egy ősrégi alapértékrend, ha aszerint élnénk, kijönnénk önmagunkkal, és a világ is teljesen jól kijönne velünk. Ezt igyekeznek felülkiabálni a mindenkori elvárásemberek. Azt üvöltözik, hogy kövesd a trendeket, viselkedj sztereotip módokon, versenyezz mindenáron, extrémkedj, légy sovány, "szabad", önmagad. Ám ha te fogcsikorgatva törekszel megfelelni e kívánalmaknak, fura módon inkább képmutató, zavarodott, felelősséghárító, elbutult, öngyûlölő leszel.
Kapcsolódó idézetek
-
Individualista világban élünk. Ugyan az embernek mindent meg kell tennie adottságai kibontakoztatásaiért, de túlhangsúlyozzuk az egyén értékeit, szinte egyedül valónak tartjuk a lehetőségeit, s mintha felednénk az egymásért vállalandó felelősséget. Az individualista ember önző, öntörvényû. A közösségi ember szeret, normakövető. Örök belső vívódásunk, hogy miképpen tudjuk önmagunkat azokhoz az elvekhez, értékekhez, igazságokhoz igazítani, amelyek akkor is érvényesek, ha ezek ránk nézve következményeikben hátrányosak.
-
Valami, aminek, ha tetszik, ha nem,
a része vagy, feltartóztathatatlanul és egyre
sebesebben száguld a kikerülhetetlen felé.
Próbáld meg a szabályaid (mértékeid?) közt
tartani, rendezni legalább a saját
gondolataidat, érzéseidet, képzeletedet,
önuralommal, tiszta fehérnemûben
várni a várhatatlant.
Bertók László
-
Mindenütt új eszmék keletkeznek, próbálnak a felszínre törni, hogy alkalmazzák őket az életben, és mindenütt beleütköznek az olyan emberek tehetetlenségébe, akiknek a régi rend fenntartása az érdekük. Az új eszmék fuldokolnak az előítéletek és tradíciók fojtogató légkörében.
Pjotr Kropotkin
-
Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.
-
Ízlésről ritkán érvelünk, de a rendről annál inkább. Amiről az adott időben meg vagyunk győződve, az a normális, az észszerû, a "rendes". Ami és aki ettől eltér, az rendetlen, értelmetlen, elfogadhatatlan. Mindannyian naponta hozunk ilyen ítéleteket mások viselkedéséről. Hányan és hányszor vitatkoznak arról, mikor kell felkelni, mi a megfelelő viselet, megszólítás, polgári magatartás és a családhoz, anyaföldhöz, pénzhez, politikához, tévénézéshez, autóvezetéshez, szelektív hulladékgyûjtéshez való helyes hozzáállás! Szemben az ízlésekkel és ösztönökkel, mások rendjére nem legyintünk rá, hogy hát igen, mindenki másképp csinálja.
-
Arra törekedj, hogy szándékosan és szisztematikusan olyan körülményeket teremts magadnak, amelyek mindig emelnek az önbecsüléseden, bármit is teszel. Úgy éld az életed, mintha máris kiemelkedő ember lennél - olyan, amilyenné válni szeretnél.
Brian Tracy
-
Olyan társadalomban élünk, amely folyamatosan azt próbálja belénk sulykolni, hogy változtatnunk kellene az életünkön. Jobbnak kellene lennünk, jobban kellene csinálnunk, jobban kellene kinéznünk, és jobban kellene éreznünk magunkat. Fogynunk és izmosodnunk kellene, egészségesebben kellene táplálkoznunk, jobb munkahelyet kellene találnunk, csinosabb ruhákat kellene hordanunk, és több pénzt kellene keresnünk. Azt csak elvétve halljuk, hogy pont úgy vagyunk jók, ahogyan vagyunk.
-
Élj úgy, ahogy szeretnél, ahogy jól érzed magad, és ahogy a saját értékrended diktálja! Hagyd, hogy átjárjon téged a jó kis belső érzés! És legyen persze emellett egészség, szeretet! A többi meg majd úgyis kialakul.
Csernus Imre
-
Általában csiszolatlan érzéseket tápláló emberek vagyunk; ahelyett, hogy sutba dobnánk minden régi előítéletünket, nagyon is becsben tartjuk őket, s hogy szégyenünk még nagyobb legyen, ezt éppen azért tesszük, mert előítéletek; s minél hosszabb ideje élnek, s minél inkább elterjedtek, annál inkább ragaszkodunk hozzájuk.
Edmund Burke
-
Túl sok ember törekszik arra, hogy az legyen, mint amit mások elvárnak tőle, de ez semmit sem jelent. A lényeg az, hogy önmagad légy!
Kimi Raikkönen