Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Van, hogy az ember életében elérkezik egy pillanat, mikor elfogy minden szó, a világ olyasmivel szembesíti, ami a nyelv fogalmaival meg nem nevezhető. Ilyenkor először csak áll bambán, elméje görcsösen erőlködik, majd feladja, nem is próbálkozik tovább, a tudat pedig arra kényszerül, hogy eggyé váljon az ismeretlen, néven nem nevezhető jelenséggel és valóban megtapasztalja azt. Ilyenkor van, hogy igazán életben vagyunk.

Gaál Viktor
💔 Kapcsolat vége 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak. Kosztolányi Dezső
  2. Ahhoz, hogy egy ember és egy szó egymásra találjon, szükség van valamilyen alkalomra. Hogy mit értek ezen? Egy ember az élete során rengeteg szóval találkozik, és míg vannak szavak, amelyeket az első pillanatban megért, sok olyan is akad, amelyek bár végigkísérik az egész életét, nehezen fedik fel valódi jelentésüket. Jü Hua
  3. Vannak pillanatok az életben, mikor nincs már mi mögé bújni, és az ember igazi természete végre felszínre törhet. Az ember vagy tud élni ezekkel a pillanatokkal, vagy beletörődik, hogy a lehetőség örökre elveszett. Ezek a pillanatok formálják igazán az életedet. Az ilyen pillanatok után mondhatod aztán magadnak, hogy "de legalább a lényegi dolgokban helytálltam".
  4. Élni annyi, mint bizonyos lehetőségek között habozni. Ezt a tanácstalanságot szokták "körülményeknek" nevezni. Minden élet a körülményekkel, vagy a világgal való találkozás. Mert a "világ" fogalmának ez az eredeti értelme. A világ: életlehetőségeink összessége. José Ortega y Gasset
  5. Az elfogadás nagyon lényeges néha, de az ismeretlen felfedezése fontos. Abban a pillanatban, hogy nemet mondunk rá, abban a pillanatban vége az igazi életnek.
  6. Az ember életében van olyan időszak, amikor biztosan tudja, hogy semmi sem sikerülhet, minden próbálkozása kudarcba fullad, és egyáltalán nincs esélye a győzelemre. Ennek ellenére mégsem történik semmi rossz. Nora Roberts
  7. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
  8. Mindennek vége van egyszer. Mindnyájan menet közben élünk. A körülöttünk lévő tárgyak a mi mozgásunkhoz képest egyszer csak elmaradnak. Ezen nem lehet segíteni. Ha valaminek itt az ideje, hát elvész. Csak addig van jelen, míg el nem jön megszûnésének órája. Murakami Haruki
  9. Minden felnőtt életében vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, itt a vége. Mikor már azt sem tudjuk, miért harcolunk olyan keményen nap mint nap, amikor a valóság és a mindennapok maguk alá temetnek, és azon gondolkodunk, meddig is bírjuk még. A legfantasztikusabb az, hogy több ilyen napot is túlélünk anélkül, hogy összeroppannánk. A legszörnyûbb pedig az, hogy nem tudjuk, pontosan hány ilyen nappal vagyunk képesek megbirkózni. Fredrik Backman
  10. Vannak olyan pillanatok, amikor annyira átjár minket az élet maga, hogy a pillanat múltával egyszerûen... üresnek érezzük magunkat. És amikor ez megtörténik, bármit megtennénk azért, hogy újra azt érezzük, hogy élünk.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat