Ugrás a tartalomra
Van, hogy két ember úgy megy el egymás mellett, ahogy a vonatok találkoznak össze az éjszakában. A kivilágított ablak mögött pár elillanó másodpercre elkapnak egy képet, egy szót, és az emlékfoszlánnyal már futnak is tovább a maguk külön világa felé.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember összetalálkozik valakivel, aztán elválnak, és soha többé nem látják viszont egymást. És mégis fognak egymásra gondolni. Mint két falevél a szélben, amelyek összetalálkoznak, azután továbbrepülnek.
-
Változik a fény. Elszállt a pillanat. Egy pillanat. Ennyi adatik az embernek. Több nem. Egyetlen pillanat, jó vagy rossz. Ez be van fejezve. Ennél befejezettebb már nem is lehet.
Celia Rees
-
Vannak csillagok, melyeknek fénye világít a földön,
Mikor ők maguk már régen nincsenek helyükön.
Vannak emberek, akiknek csillogó emléke világít,
Amikor ők maguk már nincsenek köztünk.
Ezek a fények csillognak és különösen,
Ha sötét az éjjel: mutatják az utat az embernek.
Szenes Hanna
-
Olyan, mintha egymás mellett haladnánk ugyanazon az úton és ugyanoda tartanánk, mégis képtelenek vagyunk összetalálkozni. Mintha csak egy átlátszó üvegfal magasodna közöttünk. Mikor meglátjuk a másikat, megindulunk egymás felé, de idővel mindig beleütközünk, és sosem tudunk összetalálkozni.
Kollár Betti
-
Az emlékezet egy élő dolog, az is átvonulóban van, de az alatt az idő alatt felidéződnek találkozások és életek: az öregek és fiatalok, a múlt és jelen, az élők és a holtak.
Eudora Welty
-
Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
-
Vonaton az ember rövid, ám intenzív álmokat lát, olyanokat, amelyekbe beleszûrődik a kinti valóság, olykor sokkal hihetőbb formában, mint ahogyan körbevesz bennünket.
Balla D. Károly
-
Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszûrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen.
Wass Albert
-
Ilyen lehet, amikor a maradandó emlékekről beszélünk, ilyen vagy valami hasonló, amit az ember a megfelelő időben, a megfelelő szögből pillant meg, olyan kép, ami fény sebességével rúgja félre az érzelmeket. Olyan tisztán áll előtted, hogy az időközben eltelt események semmivé foszlanak. Ha a világ és az akarat közt a vágy zárja be a kört, akkor a kör bezárul.
Stephen King
-
És ekkor hirtelen, egy pillanat alatt, egyszer az életben meglátsz valakit, és tudod, hogy minden álmod valóra vált. Olyan ez, mint amikor felébred az ember, a feje még kába, a látása homályos, nem is tudja pontosan miért, aztán hirtelen, a reggeli kávéivás közepén eszébe jut az álma. Először csak az álom kis szelete, aztán nagyobbik része, aztán az egész. Fölidéződik hirtelen a teljes történet színhelyestől, szereplőstől. Ismerős lesz az egész, és az ember szeretne visszajutni az álom színhelyére. De nem tud. Akármennyire próbálja, nem tud. Az álom üldözi majd tovább. Lehet, hogy egy napig. Lehet, hogy egy életen át. Ezt is megtehettem volna. Megtehettem volna, hogy hagyom, hogy a képed üldözzön egy életen át. De ezt nem akartam. Elhatároztam, hogy inkább rohanok, mint egy őrült, hogy visszajussak az álmomhoz, mielőtt túl késő lenne mindkettőnknek. Ezért jöttem el hozzád. Nem tudtalak volna csak úgy, könnyedén elveszíteni, nem bizony, ennyi év várakozás után.