Van olyan madár, amit nem szabad kalitkába zárni. Hisz a tolla túl fényes, a dala pedig édesen és vadul cseng. Szóval nem tehetsz mást, el kell engedned, vagy az is megeshet, hogy amikor eleséget viszel neki, és kinyitod a kalitka ajtaját, valahogy kihussan, mielőtt még észbe kapnál. És ez a részed tudja jól, hogy bûn volt bezárva tartani, és először átjár az öröm, de ugyanakkor a hely, amit elhagyott, sokkal szürkébbé, üresebbé válik azután, hogy szabadon eresztetted.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak madarak, amelyek nem bírják a kalickát. Túl ékes a tolluk. És amikor elrepülnek, örülsz, hisz tudod, hogy bûn volt bezárni őket. Mégis minden szürke és üres, ami marad utánuk. Egyszóval, hiányzik a barátom.
2. A kisgyerek a szomorúsággal úgy van, mint a szabad madár, ha kalitkába zárják. Túl nehéz ahhoz, semhogy el tudja viselni.
3. Ki nem állhatom azokat az embereket, akik kalitkába zárják a madarakat, hogy csak nekik énekeljenek. Hagyd meg a szabadságom és szeress.
4. Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörû, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele." Paulo Coelho
5. Ne függj a testtől és ne korlátozd magad a test keretei közé. Használd, tiszteld, szeresd, törődj vele, de ne feledd: egy napon meg kell válnod tőle. Az csak egy kalitka, amiből egyszer majd kirepül a madárka. Mielőtt ez megtörténne, gondozd a madarat is. Tisztítsd meg a tudatodat, mert az veled megy. Az értésed megy veled, nem a tested. Ne fecsérelj hát túl sok időt a díszítgetésére, cicomázgatására, öltöztetésére - ne pazarolj túl sok időt a testre, mert a test a földhöz tartozik, ami egyszer vissza is fogja követelni magának. Porrá lesz, mi porból vétetett. Te nem a földhöz tartozol, te valami túlvilágihoz tartozol, valami ismeretlenhez. A te otthonod az ismeretlenben van, itt csak látogatóban vagy. Élvezd a vendéglátást, és használd fel amennyire csak lehetséges ahhoz, hogy fejlődhess, hogy érts, hogy megérj, hogy magaddal vihesd érettséged, értésed és bölcsességed. Osho
6. A szerelem be van zárva a szívembe, mint egy madár a kalitkába. Egyszer majd kiszabadul, és szárnyalni kezd. Cseh Katalin
7. A vadmadár kiszabadult a kalickájából. Hová repül a vadmadár, ha a szabad levegőt érzi szárnyai alatt? Jut-e eszébe, milyen fényes volt kalickája, milyen nyájasan hízelgett gazdája, milyen gazdagon táplálták, mint védve volt a hideg ellen, üldözők ellen, milyen szépen tanították énekelni? A vadmadár csak arra gondol, hogy elrepüljön. Künn meglehet, hogy széttépik, megfagy, talán nem is tudja már, hogyan lehet élelmét a földből kikeresni, de mégis elrepül. Bokrot keres. Párját keresi. Jókai Mór
8. Olyan vagyok, mint a madár, amely előtt hiába nyitották ki a kalitka ajtaját, mert időközben elfelejtett repülni. Újra meg kell tanulnia a szárnyával bánni.
9. Úgy kell bánni a szerelemmel, mint egy törékeny kismadárral, aki odarepül hozzád, beül a tenyeredbe. Nem zárhatod össze az öklödet, mert azzal szétlapítanád, megölnéd a túl szoros fogással. A szeretetnek bizalomra van szüksége. Szabadon kell engedned a madarat, hogy szárnyaljon, és ha nem jön vissza, sosem volt a tiéd. Ha visszajön, amíg a kezed nyitva van, mindig a tied lesz.
10. A bûn elzár a boldogságtól. Ha egy madár szárnya le van kötve, még akár értékes aranylánccal is, az számára kolonc, béklyó, rablánc, hisz repülését megakadályozza, és a kék égre született lényét a föld porába taszítja. Böjte Csaba