Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Van remény, igen! De hol? Én nem látom, Így az álmokat jobb, ha magam valóra váltom, Mintha állnék, várnék, egy helyben járnék, S hagynám, hogy csendesen elnyeljen az árnyék.

Children of Distance
🎖️ Katonatiszt 🔄 Változás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az utakat még könnyen járom, De a hegy alján már megállok. Tudom, hogy fentről messzebb látnék, Ott több a nap, kisebb az árnyék, De majd feljutnak újak, mások.
  2. Én majd itt várok rád, hol árnyékot sem vet rám a fény. Nem találok mást, mert tudom jól, hogy veled volt szép, csak az fáj, hogy emlékedben halványabban élek, úgy félek, hogy elfelejtesz végleg.
  3. Míg nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok Most meg az lenne jó, ha árnyék lehetnék Úgy érzem, ha kell, hát meg is halok De teérted élni, azt még jobban szeretnék. Ismerős Arcok
  4. A sorsom eldőlt, így visszagondolva, akkor már tudhattam mindent, de én igyekeztem vak lenni, és abban hinni, aminek a belső hangom teljes határozottságával mondott ellent. Ilyen a valódi remény talán, vak és hamis, nem engedi láttatni az elkerülhetetlent.
  5. Egyedül állok a sötétben Nem látok több fényt Az életet kellett volna megkeresnem Csak sebeket kaptam, nem reményt.
  6. Bemegyek, visszatérek. Remélek, nem remélek. Fejteném, mint egy álmunk, még mit lehetne várnunk. Illyés Gyula
  7. Egy ponton talán elfogadjuk, hogy az álom rémálommá vált. Azt mondjuk magunknak, hogy a valóság jobb. Meggyőzzük magunkat, hogy jobb, ha nem álmodunk egyáltalán. De a legerősebbek közülünk, a legmeghatározóbbak, kitartanak az álmaik mellett. Vagy egy új álom előtt találjuk magunkat, amire nem is számítottunk, és felébredve minden ellenére reményt érzünk. És ha szerencsések vagyunk, ráébredünk, minden ellenére, az életünk ellenére, az igazi álom az, hogy képesek vagyunk álmodni.
  8. Messze fenn a napsütésben vannak a legmagasabbra törő vágyaim. Lehet, hogy nem érem el őket, de felnézhetek, láthatom, hogy milyen szépek, hihetek bennük, és megpróbálhatom követni őket. Louisa May Alcott
  9. Van, hogy akarom, de nem merem, Néha bekerít a félelem. A fény csak fordított árnyék, Veled én teljessé válnék. Tóth Gabriella
  10. Egy újabb nap nélküled, a reményt táplálva, arra várva, hátha holnap máshogy lesz. Semmi nem jó nélküled, itt ragadtam a magányban, megjátszva, hogy minden rendben lesz. Leiner Laura
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat