Ugrás a tartalomra
Vannak dolgok, amelyek bizonyos körökben - betegek, gyámoltalanok köreiben - életszükségletnek minősülnek, más körökben fényûzésnek, ismét másokban pedig teljességgel ismeretlenek.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak ismert ismeretek. Ezek azok a dolgok, amikről tudjuk, hogy tudjuk. Vannak ismert ismeretlenek. Ezek azok a dolgok, amikről tudjuk, hogy nem tudjuk. De vannak ismeretlen ismeretlenek is. Ezekről a dolgokról nem tudjuk, hogy nem tudjuk.
Donald Rumsfeld
-
Vannak emberek, akik gyöngék, betegek, csúnyák, akiknek semmi sem sikerül, akiket senki sem szeret, vagy akiknek keservesen kell harcolniuk minden kis szeretetért.
-
Minden ember életében, lehet akármilyen rövid, többször adódnak félreérthető, nehezen megmagyarázható helyzetek. Olyanok ezek, mint a kilőtt nyílvesszők, amelyek egy pillanatra feltûnnek, majd ködbe vesznek. Nem könnyû számot adni az ilyen helyzetekről, még akkor sem, ha csak saját magában akarja tisztázni őket az ember.
-
Vannak az életben kimondhatatlan dolgok és nehezen gyógyuló sérülések.
Szabó Magda
-
Vannak dolgok, amelyek világosnak és nyilvánvalónak tûnnek, amikor az ember fiatal, de ha az élet már megviselte, nem mindig látszanak annyira egyértelmûnek.
-
Vannak dolgok, amiket ismer az ember és vannak dolgok, amiket nem. Az ismert és az ismeretlen között pedig ajtók vannak - ezek vagyunk mi.
Jim Morrison
-
Némely dolgok jók, mások rosszak, megint mások közömbösek. Jók az erények és mindaz, aminek része van bennük, rosszak a hitványságok és mindaz, aminek hitványságban van része, közömbösek azok, amik ezek között közbül vannak: a gazdagság, az egészség, az élet, a halál, az élvezet, a fáradtság.
Epiktétosz
-
Ahány ember van a földön, annyiféle bánásmódot igényelnek, illetve megvannak a maguk szükségletei. Amire nekem van szükségem, az nem jobb vagy rosszabb - csak másmilyen. És nem mindenki tudja megadni azt, ami nekem kell egy kapcsolatban.
-
Az élet szabályai nem mindig egyértelmûek. Vannak íratlan szabályok, újraírható szabályok. És amikor már azt hitted, ismered a szabályokat, valami közbejön, ami teljesen átírja a játékot.
-
Ha a látható dolgokat megilleti a név, akkor ezt a jogot a láthatatlanoktól sem illő elvitatni. Szerelem. Éhség. Gyûlölet. Fáradtság. Undor. Álmosság. Még így is megeshet, hogy a világ egy napon úgy pusztul majd el, hogy nem kapott nevet minden szeglete, annyi benne a megnevezendő.
Dimitri Verhulst