Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vannak dolgok, amelyek számunkra, emberek számára túl nagyok: a fájdalom, a magány és a halál, de a szépség, a fennköltség és a boldogság is. Ezért találtuk ki a vallást.

🎖️ Katonatiszt 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A vallás véleményem szerint elsősorban és főképpen a félelmen alapul. Részben az ismeretlentől való rettegésről van szó, részben pedig, mint mondtam, arról a vágyról, hogy valami "idősebb testvér"-félét érezzünk magunk mellett, aki minden gondunkban, konfliktusunkban velünk van. Bertrand Russell
  2. A vallás olyasmi, amit mi magunk teremtettünk, hogy segítsen élni, vagy megérteni a halált. Anita Moorjani
  3. A vallás nem csak szeretetről szól. Az emberek lusták, sokszor csak enyhe kényszernek engedelmeskednek, vagy ha fenyegetik őket. Ezért aztán vallásaink szépen fel vannak szerelve ártó démonokkal, ördögökkel, sőt magával a Sátánnal is, amelyek ezeket a feladatokat megoldják. A dolgok a természetben is általában az ellentéteikkel együtt fordulnak elő. A jóval párosul a rossz, a széppel a rút. Istennek is kell legyen valamiféle ellentéte. Jeff VanderMeer
  4. A vallás szükségszerûen keletkezett és maradt fenn egy olyan embertelen világban, amely tömegméretekben tenyésztette a boldogtalanságot, ahol a szenvedő, kiszolgáltatott ember csak a halál utáni életbe, a természetfeletti jóvátételbe vethette reményei horgonyát.
  5. A vallás a személyiség egységét érintő kétely terméke, a személyiség megváltozása - egyben az ember minden nagyságát és erejét emberfölöttinek és idegenként fogta föl, így önmagát kicsinyítette, saját két oldalát, a nagyon szánalmasat és gyengét, valamint a nagyon erőset és csodálatosat elválasztotta egymástól két szférára - az előbbit elnevezte embernek, a másodikat Istennek. Friedrich Nietzsche
  6. A vallás, lényegénél fogva, ellensége az emberek örömének és jólétének. Boldogak a szegények! Boldogak, akik sírnak! Boldogak, akik szenvednek! Jaj azoknak, akik bőségben élnek és örvendeznek! Íme, a kereszténység ragyogó felfedezései! Jean Meslier
  7. Az emberek évszázadokon át mindig arra vágytak, hogy tudják, vagy legalább elképzelésük legyen földi létezésük kezdő- és végcéljáról. Azért jelent meg a vallás, hogy kielégítse eme szükségletüket, és megvilágítsa azt a kapcsolatot, ami összeköt minden embert, mint testvéreket, akiknek egy a közös eredetük, élet feladatuk és végcéljuk. Giuseppe Mazzini
  8. Isten bármilyen világot teremthetett volna, de ő ezt teremtette. Születés, fájdalom, viszály és halál. A fájdalom a kínokra emlékeztet, a viszály arra késztet, hogy jobbak legyünk, mint feltételeznénk magunkról. (...) És a halál? Lehetőséget ad, hogy számba vegyük, mi jót tettünk vagy mulasztottunk el életünk során.
  9. Minden vallás közös gyökere a végtelen együttérzés. Az ember jobbá válását, a szeretetet és mások tiszteletét hangsúlyozzák, valamint az együttérzést másokkal, szenvedésükben. Azt mondhatnánk - mivel a szeretet a vallások lényegi eleme - hogy a szeretet egyetemes vallás. Azonban a szeretet fejlesztésére, illetve az üdvözülés vagy megszabadulás elérésére alkalmazott, különböző technikák és módszerek tekintetében a hagyományok különböznek egymástól. Nem hiszem, hogy létezne csupán egyetlen filozófia vagy egyetlen vallás. Mivel oly sok különböző ember él, más és más törekvésekkel és hajlamokkal, tökéletesen rendjén való, hogy vannak különbségek az egyes vallások között. És a tény, hogy oly sokféle ösvény létezik, jól mutatja a vallás gazdagságát. Tendzin Gjaco
  10. Bizonyos szempontból az ember csúcsteljesítményének látom a vallást. Amikor kitaláltuk Istent, képességet teremtettünk magunknak, hogy figyelembe vegyük saját korlátainkat, és felruháztuk őt olyasfajta kényelmes kibúvókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy azt higgyük, csak ennyi irányítással rendelkezünk. Az az igazság, hogy a legtöbb ember bizonyos mértékig élvezi a tehetetlenséget. Szerintem azonban igenis van hatalom a kezünkben, méghozzá akkora, hogy halálra rémít bennünket. Isten mint olyan, talán a legnagyobb ajándék, amit valaha is adtunk magunknak. A józan ész ajándéka.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat