Ugrás a tartalomra
Vannak emberek, akiknek még arra sincs bátorságuk, hogy azt állítsák, hideg szél fúj - hiába érzik maguk is - ha ezt addig nem hallották másoktól.
Kapcsolódó idézetek
-
Oly érzést, melynek viszonzását még nem is remélhetjük, bevallani gyengeség.
Eötvös József
-
Vannak olyan dolgok, amelyeket még félelmében sem mond ki az ember, pedig ha kimondaná, megszûnnék a félelem.
Ratkó József
-
Nehéz megkülönböztetni azokat, akik mondani akarnak valamit, de aztán mégsem teszik, azoktól, akik azért nem mondanak semmit, mert nem találják a szavakat.
Fredrik Backman
-
Ha egy ember nem fogadja el egy másik létezését sem, annak a pillantása hátborzongatóan fagyos lesz, mint a leghidegebb szél a legzordabb télen.
-
Az északi szél hideg, akárhonnan fúj.
Marcus Rosenlund
-
Csak azért, mert valamit ki kell mondani, még nem biztos, hogy hallani is kell.
-
Az emberek nem tudják, hogy önmagukat alázzák meg, amikor másokat megaláznak.
-
Szokták mondani, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél, de attól, hogy valami szóbeszéd tárgya, még nem feltétlen igaz.
-
Nem érez, aki érez
Szavakkal mondhatót.
Vörösmarty Mihály
-
Az emberek valahogy restellik kimutatni a jóságukat, mintha az valami szégyellni való emberi gyengeség lenne. Az emberek erőseknek akarnak látszani, mint akik nem ismerik a kételyt és a megalázónak vélt szánalmat, holott talán éppen az önmagunk iránti kétely és a mások iránti szánalom a legfőbb emberi erő.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko