Ugrás a tartalomra
Vannak ezek - a pillanatok, amiket az emlékezet - később óhatatlanul
kirostál, - mikor áll az ember mondjuk a pirosnál - egy kocsival, tehát ezen
belül - még pontosabban ül, - egész pontosan az anyósülésen - ül ez az ember,
és nem - a volánnál, ami eleve rossz már, - és a fejében mindenféle gondolat
motoszkál, - hogy például mi volna, ha az idő megnyílna néha résnyire, - és
ezen a résen ilyenkor más pillanatokba lehetne nézni be, - ahogy fényképeket
szoktunk nézegetni, csak - itt az ember azt mondaná: nicsak! - Ekképpen -
kiáltana föl az ember, hogy nicsak, hát ki ez a lány ezen a képen? - Vajon nem
ismerem még, vagy (istenem!) - lehet, hogy ismerem? - Csak ennyire másféle
frizurát - hordott itt három évvel ezután? - Szóval ugyanolyan könnyen, -
ahogy az ember előrelapoz egy könyvben, - hogy megtudja, húsz oldallal
később mi lesz a gikszer - ipszilonnal vagy iksszel, - úgy csapnánk föl a jövő
fényképalbumát, - és az ember olyasmit látna néha, amivel nem is kalkulált.
Kapcsolódó idézetek
-
Különös dolog a múlt. Egyfolytában az emberrel van, talán nem is telik el óra, hogy eszébe ne jutna valami, ami tíz-húsz éve történt, többnyire még sincs semmi valóságérzete, pusztán megtanult tények halmaza, mint egy csomó adat a történelemkönyvekben. Aztán az ember véletlenül meglát, meghall vagy megszagol valamit, főleg megszagol, amitől elindul visszafelé, és már nem a múlt idéződik fel benne, hanem ő maga van a múltban.
George Orwell
-
Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.
Richard Russo
-
Néha előkerülnek régi képek, és velük együtt előrobban sok évnyi emlék, döntés, választás, ami a mosthoz vezetett. Néha visszamennék egy-egy pillanatba, néha kimerevíteném azokat az érzéseket. Néha nehézzé válik a bizonyosság, hogy így rohan az idő. Néha meg könnyûvé a gondolat, hogy mi mindent láttam, kaptam, adtam, és milyen jó mégis a mostban létezni.
-
Vannak pillanatok, amikor a dolgok hirtelen leegyszerûsödnek, letisztulnak bennünk. Amikor világossá válik, mi a fontos, ki a fontos, hogyan is kellene élni. Milyen jó lenne, ha ehhez nem kellene egy autóbaleset, egy szörnyû diagnózis, valamilyen tragédia!
Bölcskei Gusztáv
-
Ha visszatekintünk, mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, melyektől az emlékezetünk úgy viszolyog, mint fáradt utazó az előtte elterülő hosszú, kihalt és sivár úttól. Az ilyen emlékeket még a későbbi boldogság biztonságában sem tudjuk borzongás nélkül felidézni.
Pelham Grenville Wodehouse
-
Ha különösen szép múlt áll mögöttünk, szívesen gondolunk rá vissza. Ugyanakkor el is engedhetjük a múltat. Talán már öregebbek lettünk. Már elment egyik-másik vonat életünk peronjáról. Mégis vannak újabb és újabb érkező vonatok, amelyekre felszállhatunk, ha kinyitjuk a szemünket és meglátjuk őket.
-
Az élet már csak ilyen. Az ember azt hiszi, ura a helyzetnek, szépen, precízen ki van jelölve az útvonal, amit be fog járni. Aztán egy szép napon autókázik a sztrádán, és egyszer csak: bumm! Valaki belerohan hátulról. Az ilyesmit nem láthatjuk előre. Ilyenek az emberek is. Kiszámíthatatlanok. Hiába érezzük úgy, hogy valakit ismerünk, mint a tenyerünket, hiába vagyunk biztosak az érzéseiben, a reakcióiban, attól még okozhat meglepetést.
Emma Chase
-
Ahogy így újra meg újra végigélem, végigcsinálom gondolatban a rég elmúlt dolgokat, néha össze is fut a szemem előtt sok összefüggés. Mindennek, ami történik, oly sokféle oka van; nem tudom, mindig a legigazabbat találom-e meg, ha egy okot keresek - és nem tudom, minden apróság éppen úgy történt-e, vagy csak sokszor gondoltam és mondtam úgy el azóta, és már magam is hiszem. Hallottam egyszer, hogyha az ember hegyes vidéken jár - néha csak egypár lépést megy odább, és egészen megváltozik szeme előtt a tájkép; völgyek és ormok elhelyezkedése egymáshoz. Minden pihenőhelyről nézve egészen más a panoráma. Így van ez az eseményekkel is talán; és meglehet, hogy amit ma az élettörténetemnek gondolok, az csak mostani gondolkodásom szerint formált kép az életemről. De akkor annál inkább az enyém - és érdekesebb, tarkább, becsesebb játékszert ennél el sem gondolhatok magamnak.
Kaffka Margit
-
Amikor egy jelentős esemény kibillent bennünket addigi életünkből, az idő egyszerre egyetlen ponttá zsugorodik össze, amit az istenért sem akarunk elengedni, ugyanakkor a pillanat, amelyet, tegyük fel, harmincnégy, most már harmincöt, harminchat másodperccel ezelőtt éltünk át, végtelenül távolinak látszik. Már-már úgy tûnik, mintha nem is lenne semmi közünk hozzá.
-
Körülnéz és látja, hogy csakugyan sártenger van körülötte... de tudja, hogy ki fog evickélni belőle, mert nincs olyan sok sár, hogy fel ne száradjon egyszer, ha a nap soká süt rá... és a legnehezebb őszi felhő is kiürül egyszer, ha nem hamarább, jövő tavasszal... és ez is el fog múlni... minden, minden... és akkor olyan szépség következik, amire nem is gondoltam, mert jön az emlékezés: az ember csak azért él, hogy emlékezhessék: arra, ami volt, a legnagyobb fájdalom is belehull az emlékek kincstárába és kap egy nagy fiókot, telehordva apróságokkal, s az ember aztán, ha ebbe belenéz, a szalagokról és tövisekről szépen felszedegeti az emlékeket...
Móricz Zsigmond