Vannak semmire sem jó, használhatatlan emberi beszédek, melyek csupán önmaguk miatt vannak. Szavak, melyek saját maguk tükörképei. Mint az olyan köpeny, amely folyvást magát akarja magára ölteni. Hallottam ilyen fecsegéseket a hazámban eleget, a grófságban is, a piacon, a városkánk utcáin, de bizony még a templomban is. Az ember néha úgy beszél, hogy temetőt épít a szavakból, melyek a nyelv földjéből úgy merednek ki, mint a holtak sírkövei.

Kapcsolódó idézetek

1. Egyvalami azért furcsa: ahogyan hosszabbodnak a napok, egyre rövidebbnek tûnik az élet. Ellentmondás ugyan, de így van. És most kérdem én magától: mit csinálnak az emberek, hogy meghosszabbítsák az életet és lerövidítsék a napokat? Beszélnek. Beszélnek, fecsegnek, hablatyolnak és karattyolnak, gyakorlatilag megállás nélkül. És amikor azt hinnéd néha, hogy most végre nyugi van, teszem azt, a templomban, vagy pláne: a temetőben - hát tessék! -, már megint elkezdi jártatni valaki a beszélőkéjét! Alighanem fönn a mennyben vagy lenn a föld alatt is így lesz: valaki mindig pofázik. De mondok én magának még valamit: az egészből, amit az emberek egész nap összedumálnak, a nagyját rögtön a sutba dobhatjuk! Mert habár mindenki szövegel, gőzük sincs semmiről. Robert Seethaler
2. Az ember ellen sokszor a saját szavai tanúskodnak. Cs. Szabó Sándor
3. Az ember bizonyos idő múltán saját szavait is elhasználja. Már nem érzi, mi van mögöttük. Erre új szavakat keres, csak hogy ne alkalmazza a régieket, de az újakban sokszor nincs élet, tartalom, hamisak. Kosztolányi Dezső
4. S ez minden, amiért az ember él? Setét, üres, határtalan kebel, Oh, a te magányod rémítő lehet! S így útazóim útra nem vezetnek. Egyik mint bálványt, hitvány port ölel, A másik rommá tenné a világot, Csak hogy fölötte ő lehessen úr. Vörösmarty Mihály
5. Az ember nem mondja - viseli a gyászt. Attól, hogy hallgat, tán még feketébb lesz odabelül. Pedig jó lehet könnyülni. Vannak, akik a szavaktól könnyülnek. Szabó Magda
6. Vannak igénytelen és elkoptatott kis szavak, olyan egyszerûek, mint egy szürke kavics, és mégis megremegtetik a szívünket. Minden attól függ, hogyan mondjuk ki.
7. Amit sokan használnak, az óhatatlanul elkopik és eltorzul. Az lenne meglepő, ha nem menne ki a formájából a kesztyû, amelyben reggel a nagymama húzná a vizet a kútról, délben a kamaszfiú szánkázna vele és este anyuka díszelegne benne az operában. Ilyen milliók által, millió célra használt kesztyû a nyelv. Természetes, hogy változik: enged és kopik, bővül és összeugrik. Elveszti szabályos alakját. Ott veszti el, ahol a legtöbben nyúlnak hozzá: a köznapi szavaknál. Lomb Kató
8. Az emberek általában túlzott jelentőséget tulajdonítanak a szavaknak. Rabjai annak a téveszmének, hogy a beszéd nagy eredményeket hozhat. Pedig a valóságban a szavak szükségképpen leggyöngébb pontjai minden érvelésnek. Hiszen csak homályosan közvetítik a mögöttük háborgó nagy indulatokat és vágyakat. Csak amikor a fecsegő nyelv elhallgat, akkor fülel a szív. Theodore Dreiser
9. A szavak elkoptak, értelmüket vesztették, mert annyit használtuk őket hiábavalóan (...). Elszívtuk minden erejüket. Olyanok, mint az üres tojáshéj, melyet elhajít az ember. Palotai Boris
10. Ha valami szörnyûség történik, az (...) nyomot hagy. Egy sebet, ami olyan, mint a kapocs a két idősík között. Hasonló a visszhanghoz, amely folyton önmagát ismételgeti, remélve, hogy meghallják, vagy egy csípés, egy rovarcsípés helyéhez, amit önkéntelenül megsimogatunk. Vannak emberek, akik közel állnak a halálhoz, és okkal.