Ugrás a tartalomra
Vannak szavak, melyek holtig velünk maradnak,
szeretetteljesek, kétséget oszlatók,
velük pályájukat megjárt öregek adtak
soha el nem fogyó áldott útravalót.
Hites próféciát az ifjú házasoknak,
pokolmélyek után emberséges reményt,
a biztató szavak most is fülembe zsongnak,
egy letûnt nemzedék jótéteményeként.
Kapcsolódó idézetek
-
A hazájokat szerető népek halhatatlanok. Élni fognak azok, midőn már nem léteznek is és példáikon utókorok lelkesülnek. Az ő emlékezetök egy nemes sugárt bocsát a késő maradékok lelkébe.
-
A szeretteink sosem halnak meg. (...) Bennünk élnek tovább úgy, ahogyan mindig is éltek. Mi óvjuk a fényüket. Ha élénken élnek emlékeinkben, így is képesek nekünk utat mutatni, mint a rég kihunyt csillagok fénye, amely ismeretlen vizeken is segíti a tengeren való tájékozódást. Ha már nem gyászolunk, és odafigyelünk rájuk, képesek megváltoztatni az életünket. Azaz, megválthatnak minket.
Matt Haig
-
Akit szerettünk, nem feledjük,
Bármit beszéljen ajakunk.
Megrezzenünk, ha szóba hozzák,
Õt áldjuk, hogyha meghalunk.
Reviczky Gyula
-
Akik mai nap szerelmük, reményük, boldogságuk horgonyát isten oltára előtt egymás lelkéhez kötötték s a sírig tartó örök hûséget esküdtek egymásnak, azoknak tiszta szívemből kívánom, hogy az isten őket számos évekig erőben, egészségben tartsa meg s családi életboldogságuk örömvirágai sohase hervadjanak el, az egymás iránti boldogító szeretet és bizalom kísérje őket egy hosszú élet után - a sírig.
-
A szavak ereje csodálatos, legyenek kegyetlenek vagy kedves szavak, és még akkor is, ha olyasvalakitől származnak, akit nem tart sokra az ember. Milyen sokáig ott maradnak, gyógyító vagy kísértő jelleggel!
-
A reményt soha nem vehetik el örökre. A remény mindig megújul bennünk.
Dean Ray Koontz
-
Legyen előtted mindig út,
Fújjon mindig hátad mögül a szél,
Az eső puhán essen földjeidre,
A nap melegen süsse arcodat,
S amíg újra találkozunk,
Hordjon tenyerén az Isten.
-
Az a remény éltet bennünket, hogy emlékeink visszatérnek. Hogy valamit előre jeleznek.
-
A szeretet sosem tûnik el. Még ha úgy is látszik néha. (...) A szeretet örökké él. Ha szeretünk valakit, az viszontszeret minket, és ez a szeretet elraktározódik, és megvéd minket egész életünkben. Túlnő az életen, nem ér véget vele. Mindig bennünk van. Akik meghaltak, mindig velünk vannak. A szívünkben.
Matt Haig
-
Az ember mindig remél. Ez adja az élet sava-borsát, nem a kalandok, az izgalmak. A remény az, amely velünk tart, bennünk van, onnan ki sem szakítható. Ettől hisszük, hogy megváltozik, ami rossz, és jóra fordul minden. Persze nem rögtön, nem most. Majd egyszer.