Ugrás a tartalomra
Végsőkig elcsigázva, az elmondhatatlan kimerültség határán túl oly megkönnyebbülésre és oly hatalmas erőre lelhetünk, amilyenről álmodni sem mertünk, hiszen sosem mérjük föl rejtett erőforrásainkat, amíg le nem győzzük az akadályokat.
Kapcsolódó idézetek
-
A végső kimerültség és a testi kínok határán túl olyan erőtartalék várhat - az az érzés, hogy könnyedén, erőfeszítés nélkül bármire képesek vagyunk -, amelyről álmunkban sem hittük, hogy egyáltalán a birtokunkban van, és amely éppen azáltal lesz mozgósítható, hogy leküzdünk korábban leküzdhetetlennek vélt akadályokat.
William James
-
Milyen furcsa! Mennyi erő van az emberben addig, amíg célja felé igyekszik. És amikor végre elérte, az üresség érzése szállja meg.
Margit Sandemo
-
Erősségeinket csak ritkán ismerjük meg, mígnem a sors próbára nem tesz minket. Ekkor olyan rejtett tartalékainkat fedezzük föl, melyek létéről nem is volt tudomásunk.
Patricia Gucci
-
Sohasem szabad alulértékelni az erőt, amit az élni vágyás ad az embernek. Igaz, olykor talán önkínzásnak is tûnhet, a szenvedés és fájdalom végtelenre nyújtásának, de mégis vannak olyanok, akik sosem adják fel, kerüljenek bármilyen reménytelen helyzetbe. Ez az erő lendíti őket túl minden akadályon.
-
Az ember a végsőkig képes mozgósítani az energiáit. Annyit, amennyi éppen kell. Ha többre van szükség, többet.
Nikodém Vanda
-
Az emberek teherbírása nem mérhető és nem előre látható. Vannak emberek, akikről azt hisszük, hogy testben-lélekben gyöngék, mégis elviselnek végtelen időkön át végtelen sok megpróbáltatást.
Ancsel Éva
-
Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (...) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.
Mark Lawrence
-
Amikor a határainkon túl teljesítünk, könnyen istennek érezhetjük magunkat, hogy nekünk ez is sikerül, nekünk minden megy. És nem csak a hegyen, más kiemelkedő sikerek kapcsán is. Pedig tudni kell lejönni a hegyről! A legmesszebb akkor vagyunk az élettől, amikor elértük a csúcsot. Akkor a legkisebb az esélyünk az életben maradásra.
Sterczer Hilda
-
Néha, nagy ínség pillanataiban, csodálatos dolgokat tudunk véghez vinni; olyan képességekről teszünk tanúságot, melyeknek létezéséről különben még csak nem is álmodtunk.
-
Több erőnk van, mint akaratunk, s gyakran csak mi magunk előtt való mentségül képzeljük azt, hogy valami lehetetlen.
Francois de La Rochefoucauld