Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Véleményem szerint tévedésből vagyunk heteroszexuálisak, nem szándékosan. Az a fontos, hogy ki tetszik nekünk. Esztétikai kérdés, és totál semmi köze az erkölcshöz.

🔮 Jövőkép 🛍️ Eladó
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Azért vagyunk valakivel, azért vagyunk szerelmesek, mert szeretnénk, ha lenne valaki, legalább egyvalaki, akinek igazat mondhatunk, akinek nem kell, sohasem kell hazudni: persze minden kapcsolatban van hazugság, ahogy van érdek is, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a társunkká választott másik legfőbb erénye, hogy átláthat rajtunk.
  2. Szeretek olyan férfival lenni, aki épp azért nagyon érdekes, mert végtelenül különbözőek vagyunk. Amikor vágyunk valakire, amikor tartozni akarunk valakihez, akkor nem a tükörképünkre vágyunk, nem a második önmagunkhoz szeretnénk tartozni. Roxane Gay
  3. Alapvetően az a fontos, hogy én szerethessek. Legyen kit szeretnem, szerelemmel. Persze az se rossz, ha szeretve vagyok, de az is elég, ha a másik fogadja. Lángh Júlia
  4. Nem kellene olyan nagy hangsúlyt fektetnünk az emberek kinézetére, és inkább a tetteik, a személyiségük, a tudásuk és más tulajdonságaik alapján kellene megítélnünk embertársainkat. Ezzel teljes szívemből egyetértek! De nem szabad elkerülnünk ezt a vitát csak azért, mert vannak, akik nem hajlandók tudomást venni a valóságról. Az igazság az, hogy olyan társadalomban élünk, amely a szépség megszállottja. Emiatt a tetszetős kinézet igenis számít az egyén sikeressége szempontjából.
  5. Ha szerelmünk nem rombol, nem okoz fájdalmat mások számára, ha kölcsönös, őszinte, tiszta, akkor az se nem tisztességtelen, se nem erkölcstelen. Az én olvasatomban sokkal "erkölcstelenebb" úgy élni az értékes emberi életet, hogy tapasztalatainkat - legyenek azok jók, rosszak, kellemesek vagy kínosak - nem adjuk át másoknak, abbeli félelmünkben, hogy megbélyegez minket a társadalom. Steiner Kristóf
  6. Ha kettőt vagy hármat szeretünk, akkor is nyilván egyet kell választanunk, mert az a normális. Pedig az igazság az, hogy csak kevesek lelke elég érett ahhoz, hogy belássák, maga az emberi természet nem monogám, és évszázadok óta valami olyasmibe kényszerítjük magunkat a kétszereplős párkapcsolati modellel, ami nem megy nekünk. Mert a nagy büdös helyzet az, hogy egyetlen ember hosszú távon képtelen megadni mindazt, amire szükségünk van. Szurovecz Kitti
  7. Nem értek egyet azzal, hogy valakinek szégyellnie kell magát a külseje miatt. Szó sincs róla. De az, hogy elhitessünk magunkkal, hogy nem tartozunk felelősséggel a testünket illetően, az egy szörnyû bûn.
  8. A szerelem tévedés abban az értelemben, hogy amikor szeretünk, nem olyannak szeretjük szerelmünket, amilyen valójában, hanem egy olyan tökélyt szeretünk benne, amellyel nem rendelkezik. A szerelem őrült, mert elhiteti velünk, hogy a másik nélkülözhetetlen számunkra, és hogy mindig szeretni fogjuk, pedig talán csak egy epizód az életünkben. A kiválasztottság illúzió, de olyan illúzió, mely végső soron jó szolgálatot tesz nekünk, hiszen a szerelem hatalmas távlatokat nyit előttünk.
  9. Engem nem érdekel, hogy meleg-e. Az érdekel, hogy szeretik-e. Az érdekel, hogy boldog-e. És téged is ez kellene, hogy érdekeljen! Mégis mi bajod van, hogy nem ezzel törődsz?
  10. Mindenki igyekszik a leghódítóbb hímmé és a legkívánatosabb nősténnyé válni. Ám az állati létbe nyúló gyökereket erkölcsi okok miatt esztétikumnak leplezzük. Szépségről beszélünk és párosodást értünk rajta. Popper Péter
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat