Ugrás a tartalomra
Vezérelvem (...), hogy amennyire csak tőlem telik, szilárd s elhatározott legyek cselekedeteimben; ha már eltökéltem magamat valamire, még a legkétségesebb véleményeket is úgy kövessem, mintha a legbiztosabbak volnának. Így tesz az utazó is; ha eltévedt az erdőben, nem szabad neki ide-oda tévelyegnie majd az egyik, majd a másik irány felé fordulva; még kevésbé szabad neki egy helyen maradnia; hanem mindig a lehető legegyenesebben egy irányban kell haladnia, s ezt az irányt, ámbár eleinte talán csak véletlenből választotta, semmis okok miatt nem szabad elhagynia; ha azután nem is jut el oda, ahová kívánkozott, végre mégis valahová csak el fog jutni, ahol valószínûleg jobb dolga lesz, mint az erdő belsejében.
Kapcsolódó idézetek
-
Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk.
Feldmár András
-
Ha az ember halad valamilyen irányba, és valaki azt mondja, hogy le van zárva az út, akkor is továbbmegy, mert mi az alternatíva, nem lehet megállni, sem visszatolatni, és azt gondolja, hogy annyira vészes csak nem lehet, és különben is, mire odaérek, valószínûleg kitisztul a helyzet, és a legegyszerûbb csak sodródni az árral, hagyni, hogy történjen, ami történik, ha mégis bekövetkezik a legrosszabb, és szarban leszek, akkor legalább nem leszek egyedül.
Jens Liljestrand
-
Ahogy a mondás tartja: járt utat járatlanra fel ne cserélj. Ha nem tudod eldönteni, merre vezessen a következő lépésed, akkor valószínûleg rábeszéled magadat a járt útra - még akkor is, ha határozottan azt érzed, hogy hibát követsz el.
Alberto Villoldo
-
Másokkal tartasz? vagy az élen haladsz? vagy a magad útját járod? (...) Az embernek tudnia kell, mit akar, és egyáltalán hogy akar.
Friedrich Nietzsche
-
Elhiszem, hogy mindent tudni akarsz, csakhogy a tudáshoz tettek kellenek. (...) Először is döntened kell... ki kell találnod azt, hogy melyik irányban haladsz tovább. Mész tovább az ismeretlen úton, vagy megállsz ezen a ponton. Ha maradsz, ahol vagy, mostantól azt fogod látni, amit látni akarsz, bármit is ábrázoljon a kép, de ha folytatod az utadat, ki tudja, mikor tudod meg, mi van rajta.
-
Egyszerûen el kell határozni, hogy az iránytû, amivel kijelöljük, hogy merre menjünk, az ne a félelem legyen. Ne kelljen már menekülni. El kell kezdeni az iránytût a vággyal összekötni! Azt csinálom, amit akarok, és nem tart vissza a félelem.
Feldmár András
-
Ahogy haladsz, érdemes rendszeresen újraértékelni, hol vagy és hová szeretnél eljutni. Így gyorsan módosíthatsz, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogy tervezted, vagy új lehetőségek bukkannak fel. Ne aggódj, ha nem látod tisztán magad előtt az utat - a hunyorítás sem fogja élesebbé tenni. Ez mindenkire igaz. Ne rohanj - gyakran a kitérők és a kerülőutak vezetnek el a legérdekesebb emberekhez, lehetőségekhez és helyekre.
Tina Seelig
-
Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? (...) Ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz.
Márai Sándor
-
Ha van egy kitûzött célod (...), mindig van előtted többféle út is, amelyen elérheted. És könnyen meglehet, hogy az egyértelmû, egyenes, kényelmes út helyett a nehéz, nyaktörő ösvényt kell felvállalnod, vagy éppen óriási kerülőt kell tenned, hogy a célodat elérjed.
Ara Rauch
-
Amikor valakinek a meggyőzésében vagy valaminek az elvégzésében zsákutcába kerülünk, a legjobb, ha megállunk és elgondolkodunk egy pillanatra. Semmi értelme tovább jártatni a szánkat. Mindig több út vezet egy cél eléréséhez. Még egy reménytelen helyzetben, amikor a dolgok nagyon-nagyon rosszra fordulnak, sem szabad feladnunk, bármennyit is szenvedünk, bármekkora veszteségekkel járt, egyszerûen folytatni kell a küzdelmet. Apró lépésekben kell haladnunk, és nem szabad leragadnunk egyetlen odavezető út mellett.
Mohamed Nasíd