Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Volt valahol ezen a földön egy nő, lehet, hogy csak két lépésre, de lehet, hogy tíz kilométerre tőlem, és egyetlenegy dolog számított, csak az érdekelt, hogy el tudjon érni. Tele voltam bizakodással, energiával. Azt hiszem, abban az időszakban elégedett voltam az életemmel. Mert ha nem volt is velem, legalább tudtam, hogy valahol létezik.

Anna Gavalda
💔 Kapcsolat vége 💫 Önbizalom
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Legalább száz indokot tudtam volna mondani, amiért most nem kellett volna itt lennem, de egyik sem tûnt jelentőségteljesnek amellett az ok mellett, ami az ittlétem mellett szólt. Életben voltunk mindketten, és mindazokkal együtt, akik fontosak a számunkra. Ez maga volt a csoda.
  2. Előző nap még nélküle is volt értelme az életemnek. Most viszont szükségem volt arra, hogy mellettem legyen, hogy meglássam a dolgok valódi fényét. Paulo Coelho
  3. Egy csapásra rájöttem, hogy jelentek valamit egy embernek, már a puszta jelenlétem is jelent neki valamit, s hogy boldog, ha mellette vagyok. Ez így elmondva kissé egyszerûen hangzik, de ha elgondolja az ember, akkor rájön, hogy iszonyúan nagy dolog, hogy egy életre szól. Olyan erő ez, amely ízekre tépheti az embert, és tökéletesen meg is tudja változtatni. Egyszóval szerelem, de ugyanakkor más egyéb is. Valami, amiért élni lehet. Erich Maria Remarque
  4. Megbeszéltük, hogy még találkozunk, de nem beszéltünk meg konkrétumokat - nem mintha bármelyikünknek is rossz érzése támadt volna. Egyszerûen úgy éreztem és valószínûleg ő is, hogy mindent megbeszéltünk, illetve amit mégsem, azt is megértettük. Nekem elég volt tudni, hogy itt van, és valószínûleg neki is elég a tudat, hogy én itt vagyok. Néha az embernek csak ennyi kell: tudni, hogy a másik van. Cecelia Ahern
  5. Ahogy mindent szép sorjában végiggondoltam, rájöttem, hogy életemben először van egy barátom (...), aki tökéletesen megért. És akinek valaha is volt kapcsolata valakivel, akár csak öt percre is, annak ez fontos. Mert egyszerre csak nem éreztem úgy, mintha más világban élnék, hanem azt éreztem, hogy van egy személy, akit szeretek és tisztelek, aki megkapta a szívem egy darabját, és aki ugyanúgy érez, mint én. (...) Nem éreztem már olyan egyedül magam. Sőt, ennél is többet mondok: úgy éreztem, mintha lebegnék. Cecelia Ahern
  6. Nagyon jó volt állni, Hozzád tapadva s érezni, mennyire fontos vagyok Neked. Ha ez nem lenne, vagy ha nem így lenne, igazán nem volna érdemes élni: de így olyan teljes és egész az életem, mintha volna is valóban valami helyem a világban, szerepem vagy jelentőségem; pedig hát nincs. Árnyék vagyok csupán, csak lebegek minden felett elvesztve vagy meg se kapva talán, ami engem illet. Ám nem érzem, hogy fáj. Tudom, hogy fáj, csak nem veszem észre attól a boldogságtól, amit a Veled való élet jelent. Szabó Magda
  7. Amikor létezett a családja, az nehezebbnek tûnt számára, mint elveszíteni őket. Mindig is hiányzott valami, és ennyi év, ennyi kilométer után azt is megértette, hogy mi: a melegség, a nyitottság. Valaminek a magva, ami soha nem kapott lehetőséget a kihajtásra. Lily Brooks-Dalton
  8. Mindig is itt voltál. Mindig itt voltál nekem... és a szívemnek. Meg a lelkemnek. Mindennek. Csak azt kívánom, bárcsak ne tartott volna ilyen sokáig, hogy összeszedjem a bátorságom. J. R. Ward
  9. Nem létezett más, csupán ő meg én, a szél, a tenger moraja, és a gyönyör, hogy a karjában lehetek. Mintha egész életemben csak arra vártam, csak azért éltem, álmodtam, aludtam, ettem és lélegeztem volna, hogy e pillanat ütötte résen át kikukucskálhassak az élet végtelen folyamából. Még ha száz évig élnék is, az sem érne fel ezzel a röpke, időtlen élménnyel. Nora Roberts
  10. Abban a pillanatban olyan közel akartam lenni hozzá, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy soha ne hagyjon el. Az életem részének akartam abban a percben, és másnap, és a rákövetkező napon. Szükségem volt rá, mint még senki másra. Becca Fitzpatrick
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat