Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Amikor létezett a családja, az nehezebbnek tûnt számára, mint elveszíteni őket. Mindig is hiányzott valami, és ennyi év, ennyi kilométer után azt is megértette, hogy mi: a melegség, a nyitottság. Valaminek a magva, ami soha nem kapott lehetőséget a kihajtásra.

Lily Brooks-Dalton
🔄 Változás ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Most megértettem, hogy én - ebben a környezetben, a jólmenő íróság keretében - soha nem éreztem otthon magam. Valamit kerestem, valami örökké hiányzott... Mi? Az, hogy a magam világában, a saját levegőm lélegezzem. Ez hiányzott és talán ezért utaztam el innen ezekben az években, amikor csak lehetett; mindig, évtizedeken át. No, de most végre megérkeztem, gondoltam. És figyelmesen néztem a levegős semmit, ami megmaradt. Márai Sándor
  2. A futás soha nem egyszerû testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre. Nicholas Sparks
  3. Volt valahol ezen a földön egy nő, lehet, hogy csak két lépésre, de lehet, hogy tíz kilométerre tőlem, és egyetlenegy dolog számított, csak az érdekelt, hogy el tudjon érni. Tele voltam bizakodással, energiával. Azt hiszem, abban az időszakban elégedett voltam az életemmel. Mert ha nem volt is velem, legalább tudtam, hogy valahol létezik. Anna Gavalda
  4. Nagyon sok célom, tervem és vágyam volt, de sokszor megtörtént, hogy teljes erővel küzdöttem értük, és mégis minden másképp alakult. (...) Megtanultam bízni abban, hogy az előttem álló, még ismeretlen útszakasz az egész utazás legszebb része lehet. Hogy a következő útelágazásnál ismét vár egy lehetőség, amelyet megragadva megérthetem, hogy mi az, ami valóban fontos, és ami boldoggá teszi az életemet.
  5. Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást. Albert Tímea
  6. Szeretem a hosszú utakat. Minden probléma, az a sok zaj, eltûnik. Nem kell mással törődnöm, csak azzal, ami előttem van. Talán ez a mai nap tanulsága, hogy megragadjam ezeket az egyszerû pillanatokat és jobban értékeljem őket. Nem marad sok belőlük. (...) Nem nehéz olyan dolgokat találni, amik boldoggá tesznek. Tudom, ez fájdalom, szenvedés, meg nehéz döntések, de nem hagyhatjátok, hogy a súlyuk megfojtsa az élet örömét. Azokat a dolgokat keressétek, amik kedvesek nektek. Feléjük tartsatok.
  7. Fiatalságom során szabad voltam, de nem éreztem magam szabadnak. Volt időm, de nem tudtam róla. Szerettek, de nem éreztem. Sok évtized múlt el, hogy megértsem e három dolog értelmét. És most, az életem alkonyán, ez a félreértés átment egyféle megelégedésbe. Szeretet, szabadság, idő. A bennük lévő hit egy olyan üzemanyag, ami mindig hajt előre. Legfőképpen a szeretetem, amit irántad, a gyerekeink iránt és a testvéreink és bátyjaink iránt érzek. És ez iránt a gyönyörû világ iránt, ami életet ad nekünk, és örök találgatásban hagy minket.
  8. Valójában mindig tudtam, hogy létezel, hogy vagy, hogy jössz. Nem tudtam, hogy honnan, de vártalak és bíztam abban, hogy egyszer megérkezel: jó időben, nem rosszkor, akkor, amikor felkészültünk. Oravecz Nóra
  9. Kevés állandó dolog volt az életemben, és te voltál az egyik. Talán az egyetlen jó. Azt hittem, sohasem fogom megismerni a szerelmet, de te megmutattad nekem, milyen érzés szeretni valakit, és szeretve lenni. J. D. Barker
  10. Sosem éreztem ehhez foghatót, s féltem, hogy többé be sem érem kevesebbel. Már nem harcoltam önmagammal, s nem kellett érte küzdenem. Odaadtam mindenemet, azt is, aminek létéről nem is tudtam. (...) Szerettük egymást. Vavyan Fable
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat