Ugrás a tartalomra
Voltam falánk lettem undorodó
immáron mindkettőt utálom
csak ami bennem van még rejtező
azt fürkészem amíg meg nem találom.
Kapcsolódó idézetek
-
A kétség igazán utálatos dolog. Ha kap egy kis figyelmet, megerősödve átváltozik félelemmé.
-
Végre is be kell vallanom - félek. Valami buta és megmagyarázhatatlan félelem ez. Nem attól félek, hogy betörők leütnek és elveszik a pénztárcámat, hanem a csöndnek és a sötétségnek és az egyedüllétnek van valami nyomasztó hangulata, ami végeredményben félelem.
Török Sándor
-
Én nem merem elmondani, amit érzek. Félek súlyától, erejétől, és félek attól is, hogy az, akinek szánnám, akivel szívesen megosztanám, megrémülne tőle.
Vavyan Fable
-
Egy részem fél közel kerülni az emberekhez, mert attól félek, hogy elhagynak engem.
Marilyn Manson
-
A felnőttek világa az árnyékok világává vált számomra. Elkezdtem gyûlölni őket, el akartam szaladni tőlük, mihelyst csak lehetséges.
-
Fél attól, hogy kiderül, mi lakik magában. Fél, hogy olyasmit talál odabent, amit nem tud irányítani.
Nora Roberts
-
Fölfedeztem, hogy mi az, amitől vidám leszek, és mi az, amitől elszomorodom. És egyszer csak megértettem, hogy meg kell változtatnom a hozzáállásomat. De ez nehéz.
Paulo Coelho
-
Félek, hogy egyedül maradok. Attól félek, hogy mindig valakinek a barátja, vagy húga, vagy bizalmasa leszek, de soha nem mindene valakinek.
-
Egyszerûen be vagy ijedve. Rettegsz attól, hogy döntést kelljen hoznod. Rettegsz a kötődéstől, és ezért van, hogy mi ketten nem haladunk sehová. És elegem van abból, hogy a múltunkat használod fel arra, hogy érzelmileg zsarolj.
-
Félek mindenkitől, beteg
s fáradt vagyok;
kívánlak így is, meglehet,
de a hitem rég elhagyott.
Szabó Lőrinc