Téma
Agnoszticizmus idézetek
-
A Biblia azt hirdeti, hogy az ember a teremtés és az utolsó ítélet között áll. Az e kinyilatkoztatásba vetett hit már csaknem 2000 éve a világ vigasza. A tudomány azt hirdeti, hogy az ember a majom és az atombomba között áll. Az ebbe a kinyilatkoztatásba vetett hit nem más, mint korunk kétségbeesése.
-
Én a nem tudást a tudás fölé helyezem és a nem tudás kérdéseivel és kétségeivel viszonyulok szinte mindenhez. Nem szeretnék kapásból mindenről azonnal határozott és radikális véleményt alkotni, mert nekem nincs olyan. És szerintem az emberek többségének sincsen - és ha már nincs, akkor ne kiabáljunk. Bérczes László
-
A klímaválság tünetekben jelentkezik, ahogyan (a hívek számára) Isten is. Aki akar, az a tünetekből Isten létezésére következtethet. A különbség a klímaválság és Isten között az, hogy Isten hitbéli kérdés, a klímaváltozás ezzel szemben tudományosan igazolt tény. Ha valaki nem hisz a klímaváltozásban, az ignorálja a tényeket. Frank Schätzing
-
Kényes egyensúlyt kell kialakítanunk két, egymásnak ellentmondó igény között: az elénk tárt hipotéziseket minél szkeptikusabban meg kell vizsgálnunk, ugyanakkor nyitottan kell fogadnunk az új gondolatokat. Ha csak szkeptikusak vagyunk, nem jutnak el hozzánk az új gondolatok. Soha nem ismerünk meg új dolgokat. Bogaras öregemberré válunk, akinek szent meggyőződése, hogy a világon eluralkodott a butaság. (Ezt természetesen adatok is alátámasztják.) Ha viszont a naivságig nyitottak vagyunk, és a szkeptikus érzék szikrája sincs meg bennünk, akkor nem tudjuk megkülönböztetni a hasznos gondolatokat az érdektelenektől. Ha minden gondolat egyformán érvényes a szemünkben, akkor nem tudunk dönteni, mert meglátásom szerint abban az esetben egyik gondolat sem érvényes. Carl Sagan
-
Állapítsuk meg: "Vagy van Isten, vagy nincs." Mármost melyik felfogás mellé álljunk? Az ész ebben nem dönthet: végtelen káosz választ el bennünket. E végtelen távolság legvégén szerencsejáték folyik, s az eredmény fej vagy írás lesz. (...) Mérlegeljük, mit nyerhet vagy veszíthet, ha fejre, vagyis arra fogad, hogy van Isten. Értékeljük ezt a két eshetőséget: ha nyer, mindent megnyer; ha veszít, semmit sem veszít. Fogadjon hát habozás nélkül arra, hogy van. Blaise Pascal
-
A leghitetlenebb szofisták is inkább Isten létét tagadják, mint azt, hogy ő minden tökéletesség, minden tudás és minden szeretet eszménye és megvalósulása. Márpedig hogy adhatna a tökéletesség életet a rossznak, a tudás a hazugságnak, a szeretet a gyûlöletnek és romlottságnak? Az ördög léte csupán mese az emberiség gyermekkorából, abból az időből, amikor a természet világának rontása és csapásai láttára a föld félénk gyermekei azt hitték, hogy két isten van, két teremtő és mindenható szellem, az egyik minden jónak, a másik minden gonosznak forrása; két szinte egyenrangú elv, hiszen Iblisz uralmának számtalan évszázadokig kell tartania, és csak az egek magasságában vívott rettenetes harcok vetnek neki véget. George Sand