Téma
Após idézetek
-
Nem első látásra szerettem bele, mint utólag mondani szokták. Nem, ebben nem hiszek, inkább abban hiszek, hogy az ember ösztönösen megragadja a kedvező konstelláció adta lehetőségeket. Az ember egy ideig megjátssza, hogy zavarban van, hogy szerelmes, hogy varázslat rabja lett, mígnem észrevétlenül belesodródik, és nem tud többé már szabadulni a szerepétől, sőt nem is akar, mert igazán szerelmes lett.
-
A türelemnek három különböző fajtáját ismerjük. Az első a közömbösség türelme, amely ügyet sem vet a sértésekre, jól tûri a bántalmakat. A második a viszontagságokat önkéntesen vállalók türelme, a harmadik pedig a tanítás megértéséből származó, tudatosan fejlesztett, mindenre kiterjedő türelem. Tendzin Gjaco
-
A biológiában alapvető szabály, hogy minél közelebbi rokonságban állunk egy állattal evolúciós szempontból, annál többet tudhatunk meg magunkról, ha tanulmányozzuk. Ekképpen többet tanulhatunk a halaktól, mint a rovaroktól, de kevesebbet tanulhatunk a halaktól, mint, mondjuk, a madaraktól és a hüllőktől - nem beszélve legközelebbi rokonainkról, az emlősökről. Nicklas Brendborg
-
Aki fényképez, azt úgy érdeklik a dolgok, amint vannak, változatlan status quó-jukban (legalábbis addig, amíg meg nem születik a, "jó" kép), más szóval: a fényképész cinkosságba kerül mindazzal, ami érdekessé, fotózásra érdemessé teszi a témát - még ha ez az érdekesség egy másik ember szenvedése vagy balszerencséje is. Susan Sontag