Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Augusztus idézetek
A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Azt hiszem, mindnyájunknak végig kell járnunk a nekünk kijelölt utat, még azoknak is, akiknek az elképzelhető legrosszabbat kell választaniuk.
Nikki Sixx
Én nem vagyok pesszimista, mondja egy barátom, lesz ez jobb is. Csak meg kell várni, míg kihalunk.
Esterházy Péter
A becsületes bukás nem szégyen, a bukástól való félelem ellenben az.
Henry Ford
Mindaz, amit teszünk, nem a saját elhatározásunkon múlik, hanem valami erő kényszerít bennünket, aminek a kezében csak eszközök vagyunk.
Lakatos Menyhért
Nem az a fontos, hogy vagy, hanem az, mit kezdesz mindezzel.
A bátorság nem a beszédben van. Hanem a választásban.
Antoine de Saint-Exupéry
Nem a magas helyektől félek, hanem attól, hogy leesek.
George Carlin
Soha ne próbálj utánozni senkit, mert csak a második legjobb leszel.
Duane Robert Ballard
Ne feledd, hogy a jó házasságban nem a boldogság, hanem a stabilitás a lényeg.
Gabriel García Márquez
Egyesek attól tartanak, hogy az idegenek rabszolgasorba hajtanak bennünket, ez azonban őrültség. Egy a csillagközi ûrutazás megvalósításához kellően fejlett technológiát birtokló közösség aligha küszködik munkaerőhiánnyal.
Paul Davies
A nők egyenjogúsítását sokkal inkább abban látom, hogy biztosítjuk számukra az automata mosógépet, nem pedig abban, hogy a férfiaktól is megköveteljük, mossanak ugyanannyit és ugyanolyan jól...
Szeretni - azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltételek nélkül.
Adam J. Jackson
Egy könyvet az egész világnak írunk, kivéve a barátainkat. Az ő szemükben mérgezett ajándék ez a könyv, fintorogva örülnek neki.
Emil M. Cioran
Ne félj Istentől! Nem tud különb poklot kitalálni annál, mint amilyet magadban hordozol! Mi bárki másnál jobban és kitartóbban tudjuk kínozni magunkat.
Moldova György
Nem kell az embereknek annyit gondolkodni, azt nem szereti a hatalom.
Leskovics Gábor
Ha egyikünk sem kész a szabadságért meghalni, mindannyian a zsarnoki uralom alatt halunk meg.
Timothy D. Snyder
A kései megbánások megelőzésének egyetlen ellenszere: sohasem szabad letérni az egyenes útról, a mellékutakon keresve a boldogulást. Nem az a fontos, hogy milyen sors méretett rád, hanem az, hogyan nézel szembe vele.
Ne rágódj szüntelenül az elmúláson, mert a végén egyszer csakugyan meghalsz!
Aki hatalomra tesz szert, retteg, hogy elveszíti.
« Előző
1
…
50
51
52
53
54
55
Következő »