Téma
Béke idézetek
-
Senki sem akarja, hogy minden ember falusi legyen, még normális korokban sem. Nagyon is védhető nézet, hogy a legintelligensebbek közül néhányan még normális időkben is a városok felé fordulnak. Csakhogy én azt mondom, hogy manapság maguk a városok az intelligencia ellenségei, s a falusiak életében önmagától több változatosság és mozgalmasság lenne, mint amennyire ezek a városok inspirálnak. Azt mondom, csakis ennek a természetellenes zajnak és fényárnak a kikapcsolása után kezdhet el az emberi értelem újra mûködni és növekedni. Gilbert Keith Chesterton
-
Ha az országot etnikai alapon területi egységekre osztják, azzal ráerősítenek a csoportok egymással szembeni kölcsönös gyanakvására és félelmeire, ezáltal pedig gyengítik a nemzetállamot. Választóvonalak nélkül azonban elkerülhetetlenek az állam ellen és az autonómia érdekében vívott lázadások - ez is gyengíti a nemzetállamot. Az ördögi kört megszakítani csak óvatos egyensúlyozással és a vagyon igazságos elosztásával lehet. Tim Marshall
-
Továbbra is népszerûsítjük a cigarettát, miközben ott áll a dobozokon, hogy a dohányzás öl. Kesergünk az üdítőitalok egészségügyi hatásai miatt, különösen ahogy az alacsonyabb jövedelmûeket érinti, de továbbra is gyártjuk ezeket a szereket. Természetesen elítéljük és bíráljuk a háborúkat szerte a világon, de folytatjuk a fegyvergyártást. Sokszor elmélkedem keserûen azon, hogy a háborús övezetek többségében nincsenek gyárak, amik a fegyvereket előállítanák. Elgondolkodtató, hogy ha a fegyvereket gyártó országok felhagynának a fegyverszállítással, talán az emberek belefáradnának abba, hogy botokkal és kövekkel pusztítsák egymást.