Téma
Belső béke idézetek
-
Eleinte senki nem tudott repülni, aztán pedig mindenki tudott, aki megengedhette magának; és a repülés magasztos dolog. Mostanra viszont zsúfolt buszozássá változott, fáradsággá. És most már, a legtöbb repülőgépen (...) az emberek lehúzták az árnyékolót az ablakon, és úgy utaztak, mint a metrón, ki sem pillantva. Cseppet sem érdeklődve a tíz kilométerrel alattuk lebegő bolygó iránt. Kim Stanley Robinson
-
A radikális transzparencia azt jelenti, hogy egy adott termék esetében valamennyi fontosabb hatást nyomon követhetjük az előállítástól a szállításig - ide értve az adott terméknél nem csak a szén-dioxid-lábnyomokat és az egyéb környezeti hatásokat, hanem azokat a következményeket is, amelyek az előállító munkásokat érintik. Mindezen információkat a vásárlók rendelkezésére kell bocsátani a termékről való döntés meghozásához. Daniel Goleman
-
Az ihlet kicsiny részecskéi folyamatosan záporoznak a világegyetemben, úgy terjedve keresztül a legsûrûbb anyagon is, mint ahogy a neutrínó halad át egy vattacukor szénakazalon, s legtöbbjük nem ér célba. Sőt, ami még rosszabb, a kellő cerebrális célpontba érkező többség a téves agyat találja el. Terry Pratchett
-
Mindenki azt mondja, hogy a koronavírus az influenzához hasonlít legjobban. Szerintem a házassághoz. Tudomásul kell venni: van. Vannak, akik külföldről menekülnek haza előle. Pont ugyanaz van, mint egy régi házasságban: "ne érj hozzám!". Ugyanazok a szabályok: "nem mész sehova! itthon maradsz! hova mész?" Ugyanúgy be kell számolnod, kikkel találkoztál az elmúlt két hétben. És ami a legnagyobb hasonlóság, hogy nem tudod, milyen lesz a kimenetele. Kovács András Péter