Téma
Birtoklás idézetek
-
Semmi nem fenyegeti jobban egy ember szabadságát, mint az a rejtélyes elragadtatás, amit az egyik teremtmény a másik teremtmény - például egy férfi egy nő, vagy egy nő egy férfi - iránt érez. Nincs az a kötél, lánc, rács, ami megalázóbb szolgaságra, reménytelenebb tehetetlenségre kárhoztatna. Jaj neked, ha ennek az elragadtatásnak a nevében odaajándékozod magad valakinek, mert ezzel lemondasz önmagadról, a jogaidról, a méltóságodról, vagyis a szabadságról. Mint egy vízben kapálódzó kutya, úgy próbálsz - mindhiába - elérni egy nem létező partot, a partot, melyet úgy hívnak: Szeretek és Szeretnek, s aztán kiégve, kinevetve, kiábrándultan végzed. Jó esetben a végén megkérded magadtól: mi vitt rá, hogy a vízbe ugorj - az elégedetlenség önmagaddal vagy a remény, hogy abban a másikban olyan valamit találsz, ami benned nincs meg? Talán a magánytól, unalomtól, a csendtől való félelem? A szükség, hogy legyen valakid, és te is légy valakié? Némelyek szerint ez a szerelem. De attól félek, jóval kevesebbről van szó: egyfajta éhségről, melyet ha egyszer lecsillapítasz, csömör követ. Hányinger. És mégis, mégiscsak kell lennie valahol valaminek, gyermekem, ami megérteti velem ennek az átkozott szónak az értelmét. Kell lenni valahol valaminek, ami rádöbbenthetne, hogy igenis van szeretet. Oriana Fallaci
-
Ahogy a szerelmes lángoló szerelmétől vezetve, hátra sem nézve, ledobva mindenét meztelenül siet társa karjai közé, az isteni szeretet tüzétől ûzve mi is mint ócska göncöket hagyjuk magunk mögött mindazt, amiért mások verejtékes munkával törik magukat: rang, cím, vagyon, elismerés, méltóság, mert az igazi szabadságra vágyó ember mindent elenged, mi elválaszthatná kedvesétől. Hiúság, kapzsiság, hírvágy mind-mind kolonc, mely a szárnyalásunkat lefogva elvegyít a föld sarával, és életünket halott dolgok múzeumának őrzőjévé teszi. Böjte Csaba
-
Tévedsz, ha azt hiszed, hogy kapcsolatot találsz a dolgokkal, és megfogod, vágyol rájuk, lemondasz róluk, és reméled, szétzúzod és szétszórod, meghódítod és birtokolod őket. Mert nem fogsz és nem tartasz meg, nem birtokolsz és nem veszítesz el, nem lelsz meg újra, nem remélsz és nem kívánsz egyebet, csak azt a fényt, amelyet a napjuk kölcsönzött nekik. Antoine de Saint-Exupéry
-
Ahogyan az lenni szokott a tiltott, de jónak és vonzónak tûnő dolgokkal - egy idő után ez alattomosan szétterjed az ember tudatában. Mindinkább foglalkoztatja a dolog, később már vonzani is kezdi. Még később céltudatos lépéseket tesz azért, hogy azokat az örömöket megszerezze. Előbb csak néha, olykor, és így van értéke, hiszen ami nehezen jön, nem könnyen felejthető, és azt sokra tartjuk. Később azonban ismét lépni kell, mert a ritkán érkező öröm már nem bizonyul elégségesnek. A szenvedély kialakult, a függőség már épülget szépen, és mire az áldozat észreveszi, már nem is tud élni szenvedélye nélkül. Nemere István
-
Minden túlzás egytestvér. E társadalmi szörnyûségekben megvan az a hatalom, ami az örvényeket jellemzi: magukhoz csábítanak bennünket, mint ahogyan Szent-Ilona csábította magához Napóleont; megszédítenek, elbûvölnek és mi a fenekükre akarunk pillantani, anélkül, hogy tudnánk, miért. Talán a végtelenség gondolata rejtőzik e szakadékok mélyén, vagy talán valami maszlag az emberi hiúságra, s nem érdekli-e minden az embert, mihelyt rá vonatkozik? Honoré de Balzac
-
Futólagos áttekintés is megmutatja, hogy az emberi boldogságnak két nagy ellensége van: a fájdalom és az unalom. E kettőnek megvan az a végzetes kapcsolata, hogy amily mértékben sikerül az egyiktől eltávolodunk, szükségképpen ugyanoly mértékben közeledünk a másikhoz. (...) Ezért látjuk az alsóbb néposztályt örökös harcban a szükséggel, vagyis a fájdalommal, a gazdag és előkelő világot ellenben tartós, gyakran kétségbeesett küzdelemben az unalommal. Arthur Schopenhauer