Téma
Bölcsesség idézetek
-
Versenyfutás van. Az idővel, a választékkal, a versenytársakkal. Akik szintén a rajtvonalnál várják a startpisztoly eldördülését, a rácsok felhúzását, az ajtók nyitását, és megkezdődik a karc. A tárgyakért. Az ajándékokért. A szeretetért, a boldogságért, a békességért. De ezeket nem kapod meg a boltban. Ezeket nem tudod megvásárolni a tárgyakkal együtt. Ezeket neked kell beletenned. Mert csak így válnak értékessé. Nem az áruktól, nem a nagyságuktól. Csak tőled. Csitáry-Hock Tamás
-
Nem ismertük egymást, mégis úgy tettünk, mintha ismernénk, és az elkövetkezendő napokban barátokká váltunk, mert éppen akkor, éppen ott, éppen olyan emberre volt szükségünk. Az én valóságomban soha nem találkoztunk volna, de néha az állandóságban akadnak olyan pillanatok, amelyekben az életünkön átsuhanó észrevétlen emberek egyszerre testet öltenek.
-
A szerelem egyhangú, makacs és iszonyúan nehézkes dolog. Hiszen ki hallgatná el, ha állandóan hajtogatnák akár a legszellemesebb mondást is előtte? Aki szeret, az viszont meg nem unja hallani újra és újra, számtalanszor, hogy kedvese is szereti őt. Azt ellenben, aki nem szeret, a ráirányuló szerelem kétségbe ejti, agyongyötri véget nem érő bánatával. José Ortega y Gasset