Téma
Boldogulás idézetek
-
Az élet olyan vicces, nem? Amikor azt hinné az ember, hogy már mindent kigondolt, amikor végre elkezd tervezni valamit, lelkesedik érte, úgy érzi, végre tudja, merre kell mennie, az ösvények megváltoznak, a jelek kicserélődnek, a szél másfelé fúj, északból dél lesz, keletből nyugat, és eltévedünk. Olyan könnyû szem elől téveszteni az utat, elveszíteni a helyes irányt. Cecelia Ahern
-
Az ember fokozatosan vált azzá, ami, lassan alkalmazkodott a természethez, miközben mint egyedüli tudatos lény, maga alá rendelte. Ezért a természet már nem titok előtte, s a körülötte lévő végtelen tér sem ismeretlen, meghódította és leigázta, s eközben hatalmas utat tett meg a féregtől a föld uráig. Mesa Selimovic
-
A hívők habozás nélkül Istennek tulajdonítanak minden jó dolgot, ami a világon történik, és amikor valami rosszul alakul, azt mondják, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek.". Ha Isten útjai ennyire rejtélyesek, és képtelenek vagyunk megérteni, hogy miért küld cunamikat, aszályt és gyermekrákot, akkor miből gondoljuk, hogy képesek vagyunk megérteni, hogy mi a célja a gyönyörû naplementékkel, az aranyos kisállatokkal vagy azzal, ha sikeresen megtaláltuk az eltûnt mogyoróvajat? Greta Christina
-
Az élet olyan, mint valami bonyolult kotta (...). Tele van tizenhatod hangokkal, harmincketted hangokkal, számtalan fura jellel, kibetûzhetetlen jegyzetekkel. Helyesen olvasni megoldhatatlanul nehéz feladat, és ha sikerül is kiolvasni, majd a megfelelő hangokra váltani, még mindig nem biztos, hogy az emberek helyesen értelmezik és elismerik a belé kódolt jelentést. És az sem biztos, hogy a jelentés boldoggá teszi az embert. Murakami Haruki
-
Senkinek sem volna szabad föltennie ezt a kérdést: miért vagyok boldogtalan? Ez a kérdés magában hordja azt a vírust, amely mindent elpusztít. Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor hamarosan azt is megkérdezzük, mi tesz minket boldoggá. És ha az, ami boldoggá tesz minket, különbözik attól, amiben élünk, akkor vagy változtatunk a dolgokon, vagy még boldogtalanabbak leszünk. Paulo Coelho
-
Amikor az élet földi eredetéről van szó, csupán két lehetőség kínálkozik: a teremtés vagy a spontán keletkezés (evolúció). Nincs harmadik út. A spontán keletkezést (az ősnemzést) száz évvel ezelőtt megcáfolták (Redi, Spallanzani, Pasteur), de ez csak egyetlen más végkövetkeztetéshez vezet el bennünket: a természetfeletti teremtéshez. Ezt nem tudjuk elfogadni filozófiai okokból (személyes indítékokból), ezért inkább elhisszük a lehetetlent: azt, hogy az élet önmagától, véletlenül jött létre. George Wald