Téma
Buddhizmus idézetek
-
A nyelvnek éppen az univerzalitásában van az igazi ereje, abban, hogy viszonylag kevés nyelvi elem felhasználásával bárminek a kifejezésére, leírására, érzékeltetésére alkalmas, hogy ugyanazzal az egyetlen apparátussal rögzíthetjük a lehető legkülönbözőbb dolgokat, nem kell mindig mindenre új szót és új szerkezetet alkotnunk, mert az évezredek folyamán kimunkált nyelvünk a maga módján mindentudó, mindenható. Balla D. Károly
-
Sem az állam, sem a törvényei, sem a hatalmi szervezete nem dönthetik el, hogy egy nőnek legyen-e gyereke vagy sem. Minden nőnek elidegeníthetetlen joga, hogy maga rendelkezzék a testével. Csak úgy tiszteljük igazán az életet, ha tiszteljük a nőt, és szabad embernek tekintjük, nem pedig csatornának, amelyen keresztül a jövő állampolgárai, akikre az államnak szüksége van, csupán áthaladnak. A nő nem gép, amely katonák, munkások vagy hívők gyártására szolgál. A döntés őt illeti meg - őt, és csakis őt. Robert Merle
-
Talán azért ragaszkodunk annyi mindenhez, mert ösztönösen tudjuk, hogy minden mulandó. Tudjuk, hogy a fiatalság elmúlik, a szeretteink meghalnak egy nap, mindent, amit felhalmoztunk, könnyedén elvehetnek tőlünk, hogy egy nap már nem lesz szükség a tudásunkra, hogy egy nap talán már nem viszonozzák a szeretetünket. Mi mégis ragaszkodunk.
-
A kapcsolatok csak a legritkább esetben érnek véget azért, mert hirtelen már nincs bennük élet. Inkább lassan hervadnak el, vagy azért, mert az emberek nem értik, mennyi, illetve milyen karbantartás, idő, munka, szeretet és törődés kell hozzájuk, vagy pedig azért, mert túlságosan lusták, esetleg túlságosan gyávák mindezt megpróbálni.
-
Akár úgy is gondolhatunk a párkapcsolatunkra, mint egy külön életet élő lényre: ha nem gondozzuk, megbetegszik, erőtlenné válik, pusztulásnak indul. Ám ha odafigyelünk rá, időt és energiát fordítunk a megtartására, akkor csodásan virulni fog. Hatással vagyunk a minőségére és az időre, amíg az életünk része marad.
-
Mi ilyen elfojtó nemzet vagyunk. Nagy erénynek számít, ha egy családban vagy párkapcsolatban "nem hangzik el hangos szó", én ilyenkor mindig megijedek egy kicsit, hogy mennyi minden lehet a szőnyeg alatt. Haragot kiadni és megélni jó dolog. Úgy gondolom, a betegségek nagy része azért alakul ki, mert a harag és a düh bent reked és ott csinál valamit.